Az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása után az éjszaka végre alkalmassá vált a megfigyelésre. A felhők jöttek-mentek, de mindig voltak megfigyelésre megfelelő derült időszakok és égboltrészek. Mivel nem vagyok mélyeges, ezért a Hold nemcsak, hogy nem zavaró tényező, egyenesen kötelező. A bolygómegfigyeléseket amúgy is kevésbé zavarja. Vizuális észlelőként pedig asztrofotós szempontjaim sincsenek. S nagy igazság, hogy a kis, 6 cm-es lencsés műszer is több, a mint soha nem használt, elektronizált távcsőcsoda.
Földünk hűséges kísérőjén a terminátor menti krátereke azonosítottam. Holdtérképpel, egyfajta "szelenográfusként". Legmegkapóbb a Copernicus kettős központi csúcsa és teraszos kráterfala volt, továbbá "kisöccse", az ugyancsak komplex Eratosthenes. Észleltem a Jupitert, meglátva felhősávjait, s mobilos alkalmazással tételesen azonosítva négy Galilei-holdjának helyzetét. A Szaturnusz gyűrűje most is csodálattal töltött el, sőt, felsejlettek a bolygó felsősávjai, s megpillantottam Titan holdját. A Naprendszer-túrát a Mars zárta, mely egyre magasabbra emelkedve bukkant ki hirtelen a horizont közeli felhőkből. Óriási bolygókoronggal, fényesen, jellegzetes sárgás-vöröses színével. De az elmúlt időszak porviharai után még mindig nem tisztult ki kellően légköre, albedo-alakzat, felszíni részlet így nem látszott, melyek a kis műszerrel jöttek ám a korábbi oppozíciókkor!