"A Dunántúl legöregebb kőzete" - olvashatjuk öles betűkkel a Balatonfőkajári Kvarcfillit Formáció felszínre bukkanása melletti tájékoztató táblán. Valóban nem mai gyerek, sőt a biztosan datálható paleozoikumi kőzettestek közül a Dunától nyugatra kétségtelenül ez a legidősebb. A vírushelyzetben kifejezett szerencse, hogy tipikusan az a geotop, ahova a balatoni szezon alatt sem megy egy árva lélek sem, nemhogy kora tavasszal, ráadásul korlátozások közepette. Útjelzője a kelet-balatoni településen nincs is, a pincefalu-részen is túl, a külterületen található Somlyó-hegyen leljük. Ha nincs az a két falusi jótevő, aki a Lucó-kúti elágazásig, majd a szőlők mentén a hegy tetejére vezető útig, az ottani rompincén túlra el nem igazít, tán' magam sem lelem. Azóta is fülemben cseng második jóakaróm csodálkozása, miszerint meg az életben nem találkozott olyan idetévedt látogatóval, aki kiejtette volna a "kvarcfillit" szót, pláne aki még lelkesen kereste is volna lelőhelyét.
Én kerestem, hiszen jó levegőre vágytam, a gyűjtés izgalmára, és új Estwing geológuskalapácsom is már próbáért kiáltott. Szóval azért meglett... Manapság már nyugalmat áraszt rapszodikus évszázmilliók után. Közel félmilliárd éve alatt többször tenger hullámzott felette, így üledékes kőzetként képződött 480 millió esztendeje a Paleotethys-óceánban. Az afrikai és európai kőzetlemezek ütközésével a Variszkuszi-hegységképződés során lett ilyen stramm, metamorf kőzet, 320 millió éve. Ezt követően számtalan további földtani folyamat révén hol tenger, hol kőzettest, hol üledék fedte, vagy éppen a felszínre bukkant, és az erózió változatos eszköztára pusztította. A történelmi időkben már értékes nyersanyagnak számított, kőzetkibúvása lehetővé tette itteni bányászatát. A mélyfúrások tanúsága szerint ugyanakkor egészen Székesfehérvárig húzódik a Fold felszíne alatt.
