Rezsabek Nándor

Rezsabek Nándor

2018. június 19., kedd

Környezet- és földtudományi kalandozások. 2018.06.17. Budapest, VIII. kerület, Fűvészkert

Környezet- és földtudományi kalandozások. 2018.06.17. Budapest, VIII. kerület, Fűvészkert. Az elmúlt két évtizedes fűvészkerti vizitiek során részese lehettem „A Pál utcai fiúk” ikonikus helyszíne totális megújulásának. Óriási fajtaválasztékban pompázó növényvilága maradt ami, bár ennek hozzáértői bizonyára ebben is fejlődésről tudnának számot adni. Környezettanosként számomra a tájképi elemek milyensége, az épített és természetes környezet viszonya, általában rendezettség a fő ismérve ennek a pozitív változásnak. A Pálmaházat hozhatom jellegzetes példának, mely egy évtizede még Keleti pályaudvar főhomlokzat mögötti (jelenleg is) borzalmas állapotú ikertestvére volt. Az ELTE patinás, oktatási egysége (természetvédelmi terület) városközepi elhelyezkedése révén kiváló célpont a kapcsolódó társtudományok terepgyakorlatára (lásd WJLF), a természet szépségei iránt fogékony érdeklődők látogatására, a pihenni vágyóknak, s családi programként egyaránt.