Környezet- és földtudományi kalandozások. 2019.03.03. Budapest, XIV. kerület, Kis botanikus kert.
A
városligeti Kis botanikus kerthez gyermekkori élmények fűznek.
1973-tól, még tudattalanul, a 70-es évek közepétől már megmaradt
emlékfoszlányokkal. A mesés környezet, a jéghideg vizű csobogó, a kerti
eszközök tárolására szolgáló házikó, a betűk ismeretét elősegítő Tompa
Mihály emlékhely egy életre elraktározódott. S a rendezettség… 1967-ben a
FŐKERT 100 éves érfordulója kapcsán hozták létre. Akkori szokás szerint
rendjét szigorú parkőr vigyázta. A gyermekeket valami pusztító
gépezetnek tekintették - s nem is kedvelték -, hiszen folyamatos
veszélyhelyzetet jelentettek a hatalmas fajtaválasztékban pompázó
növényvilágára. A féllábú őr az én támadásaimat is folyamatosan
visszaverni kényszerült. A rendszerváltozás utáni viszonyok közepette
hajléktalantanya-léte már csak szűk körű felháborodást volt képes
kiváltani. Akik tettek érte, nem jobb sorsa érdemes embertársaink
ellenében, hanem régi fényének legalább gyertyalángnyi megőrzését
célozták. Sajnos eredménytelenül, ahogy 2019 márciusi képe is mutatja.
Pusztulása számomra a fentiek okán különösen fájdalmas. Reménysugár,
hogy a Kis botanikus kert a Liget Budapest Projekt tervei szerint
megújul. Ugyanakkor, ha a beruházás ide tervezett új funkciója, az ún.
Piknikkert valósul meg, más formában vész el számunkra. Bizakodjunk,
hiszen a mostani helyzetnél bármilyen megoldás jobb, s abban is,
megmarad valami abból, amit valamikor botanikus kertként szerettünk meg.
...és
láss csodát, tavaly a megújulás katalizátoraként is ismert
kertészmérnök-tájépítész után Mőcsényi Mihály Botanikus kert néven újult
meg a számomra személy szerint is igen fontos látnivaló a főváros XIV.
kerületében.
Felújítása során figyelembe vették 1967-es és 1969-es kertépítészeti, valamint 1980-as megvalósítási terveit. Téglával kirakott főbejárata az eredeti, ahogy ösvényeinek nyomvonala is. A kis patak vize újra előtör eredeti mészkő-sziklába rejtett forrásából, és hatalmas bazalt-görgetegei mentén valamikori nyomvonalán kanyarog. A vizes élőhelyeket bemutató medencék is emlékeztetnek régi önmagukra, és már nem szeméttel teli ürességgel, vagy épp hevenyészetten földel feltöltve árválkodnak. A Tompa Mihály emlékmű ragyogóra csiszolva, szebb, mint 1970-es évek közepi emlék-morzsáimban. (Végül) az esőkunyhó él tovább Piknik kert néven, vendéglátóipari-egységként, de újra kulturáltan, remek kávéval. Amivel pedig a botanikus kert kiegészült, azzal funkció érdemben kibővültek (KNEIPP-ösvény stb.). A legfontosabb pedig: 335 növényfaj otthonaként szolgál, így valóságos környész mennyország.
