Az éles (sarkos) kavicsokat (köveket) a természet erői csiszolták szabályoshoz hasonlóra. A korai elképzelések alapján formájukat folyóvíz (gleccserek olvadéka) alakította. Az első darabokat Magyarországon egy csömöri kavicsbányában lelték meg 1887-ben. A későbbi tudományos vizsgálatok tárták fel a valódi természeti erőket: szél szállította, finom homok csiszolta őket. A szakirodalomban német elnevezésük nyomán említik dreikanterként. A magyar „éles kavics” kifejezés arra utal, hogy élei vannak, nem pedig arra, hogy kés élességű. Legkifejlettebb formájukban három vagy négyélűek lehetnek. Igen gyakoriak köztük az egyélűek, melyeket einkantereknek neveznek. Azok a kövek is ebbe a kategóriába sorolhatók, melyeken metszett lapot vagy élt nem látni, hanem a homok egyszerűen csak barázdákat szántott a felületükön. Létezésük ráadásul planetológiai dimenziójú, mivel a Marson is fellelhetők hasonló képződmények. Mint egy korábbi blogbejegyzésben bemutatott méretes társa, úgy a héten postával érkezett többtucatnyi darabot tartalmazó szett is Tóth Mihály barátom gyűjtése és ajándéka. Származási helyük most is az Északi-Bakony, de ezúttal a veszprémi Csatár-hegy.