A főváros helyi jelentőségű védett természeti területeinek sorában egyfajta ékszerdoboz a Kis-sváb-hegy Természetvédelmi Terület.
Mindez leginkább természeti adottságaira igaz, mert bár a jómódú budai települési környezettel nincs gond, a hegytető egykori "közparkja" betonteknőjével, hegyoldala elhanyagolt bunkerépületével, graffiti-mocskával kevésbé barátságos. A firkálásból kijut a tanösvény információs tábláinak is, amit sohasem tudok felfogni, megérteni - de a vandalizmus már csak ilyen.
A környezeti nevelést ellenben kiválóan szolgálja meseösvény-megoldása: külön a kicsiknek szóló táblákkal, állatfigurákként megfestett köveivel. Földtudományi érdekessége Budapest egykori térképezését szolgáló, 1933-as felsőrendű háromszögelési pontjának vörösmárvány kőhasábja.
Lett volna még mit nézni, felderíteni, de a rövidre szabott látogatás oka a közeledő, majd le is csapó brutális erejű vihar volt - indukálva ugyanakkor azt, hogy egy alaposabb bejárásra mielőbb visszatérjek a korábbi Martinovics-hegyre.