Ha a külcsín alapján szépségversenyt rendeznénk a Bakony-Balaton-felvidéki Vulkáni Területhez (BBVT) tartozó tűzhányók között, számomra nem lenne kérdéses, kik állnának a dobogóra. A harmadik helyet a Tóti-hegy szerezné meg, második a várrommal koronázott Hegyesd lenne, míg az aranyérmet virtuálisan a csinos Gulács nyakába akasztanák. A mostani kalandozás pontosan ide vezetett. A 3,66 millió éve aktív tűzhányó tulajdonképpen az egykori vulkáni kürtőnek a környező puhább kőzetek lepusztulása után ránk maradt tanúhegye. Gyorsléptű zöld gyíkok, elpusztult erdei egér teteme, mannakabócák hangja, erdei béka brekegése, napfényben tündöklő aranyos rózsabogár és a kövek közt elsikló lábatlan gyík színesítette és festette alá a felfelé vezető utat. Igazán vadregényes terep ez, kidőlt fák, fejbúbig erő cserjeszint, komoly kaptatóval a 393 m-es tengerszint feletti magasságba. Mindeközben bazalt mindenütt, kőtengerek görgetege. Maga az erdei ösvény is a Sér-kút forrást elhagyva helyenként ezeken át, sőt a Gulácson is jellegzetes bazaltorgonák között halad. A növényzet résein nyíló kilátópontok, majd a hegytetőn megkapó látvány mind a Balaton, mind a környező vulkánok sora, így a Badacsony, a Szent György-hegy, a szigligeti Várhegy, valamint a déli parti Fonyód magaslatai.