Természetföldrajzi szempontból a Pesti-síkságon, a főváros lakói szempontjából pedig kissé félreeső helyen fekszik a Soroksári Botanikus Kert. 1963-ban az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (a későbbi Kertészeti Egyetem) alapította, szakmai felügyeletét annak Növénytani Tanszéke látta el. A tanszék napjainkban is ugyanaz, de a fenntartó immáron a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara. 1989-1990 óta látogatható a nagyközönség számára, tán’ ez a másik oka annak, hogy a hasonló típusú természettudományokat népszerűsítő helyszínekkel ellentétben jóval kevésbé ismert.
Látogatásunkat előzetes egyeztetés előzte meg: Dr. Höhn Mária, a Tanszék és a Botanikus Kert vezetője készségesen segítette látogatásunk létrejöttét. Szerencsénk volt, egy Dunaharasztiból érkezett napközis gyerekcsoporthoz társulhattunk, s így a szakvezetés is megvalósult. Nem is akárhogy! Bottlik Gábor színvonalas, egyben végtelenül szórakoztató kísérete igazi élmény volt. Magam is sokat tanultam a cirka 2 óra leforgása alatt, s bámulatos volt az a türelem is, melyekkel az olyan gyermekszáj-kérdéseket válaszolta meg, hogy vajon „Él-e itt csincsilla?”
Viszont valóban él itt gőte, mocsári teknős, gyíkfajok, de cickány is. A példának okáért. Utunk során szárnyas barátainktól pedig hallhattuk a zöld küllő, a harkály, a barátposzáta, a sárgarigó, csilpcsalp hangját. S megpillantottuk egerészölyv fészkét az alföldi tölgyes állomáson. A kertben végzett vizsgálatok 1257 (!) lepkefaj jelenlétét detektálták, a rovarvadászok akciói pedig általánosak, s eredményesek, újabb és újabb fajok kerülnek terítékre.
Az egyes állomások közt barangolva aztán’ szó esett a kerti növények kártevőiről éppúgy, mint a halálos medvehagyma-klón gyöngyvirág veszélyeiről. Láttuk a hegyi mamutfenyőt, mely 100 méteresre is növekedhet, akár 2000 évig vegetálva. A kelet-ázsiai állomásnál pedig megpillantottuk távoli kínai rokonát. Megtudtuk, hogy a lombhullató vörösfenyő a vasbeton előtt fontos építőipari célokat szolgált. A földrajz is előkerült, a nagy Afrika-utazó, Teleki Sámuel személyében, akiről a Telekia speciosa, azaz a telekivirág nevét kapta. A kígyóhagymát megkóstolva pedig vajas kenyér alap után kiáltottunk.
