Valamivel több mint egy esztendő után tértem vissza az ország talán leghangulatosabb arborétumába. Akkori beszámolómban is ezt a kifejezést használtam. Tudományosan nem egzakt, ellenben nagyon igaz. A növénykert léte szempontjából is fontos, hiszen a vonzerő a látogatottságot, ezáltal a fennmaradást elősegítő tényező.
Főúri és múlt század elejei telepítési előzmények után Tata külterületén az Agostyáni Arborétum 1955 szolgálja a tudományos kutatást, a növénytani fajmegőrzést és a számomra legfontosabb ismeretterjesztést. Erdei környezete, vizes élőhelyei, egzotikus fajai egységes egésszé forrnak össze.
Ha apró részleteit tárjuk fel, ezernyi látnivalója közt ott a halál-, méreg- és ördögfa névre is hallgató közönséges tiszafa; a balkáni selyem-; vagy épp a hatalmas hegyi mamutfenyő. A páfrányfélék; a himalájai törpeboróka és a magnólia. Madárhangjait élvezve érdemes megfigyelni tudománytörténeti értékű, régi fekete-fehér növénymutató tábláinak sorát.
(A látogatás lehetőségét ezúton is köszönöm az intézmény fenntartójának, a Vértesi Erdő Zrt.-nek.)