Folytatva az északi-középhegységbeli kalandozást, ezúttal a Bükk volt a célpont. A hegyvonulat azon tagja, melyet egyedül nem magmás, hanem üledékes kőzetek építenek fel. Zömében, természetesen, amit megerősít, hogy legutóbbi ottjártamkor szarvaskői mélytengeri bazalt párnaláva, valamint metamorf mangángumós pala gyarapította gyűjteményem. Az akkor hasonlatosan "kommerszebb", ugyanakkor páratlanul csodás, természeti értékei, valamint infrastruktúrája miatt országos hírű szilvásváradi Szalajka-völgy után most Lillafürednek hódoltam. A közigazgatásilag Borsod-Abaúj-Zemplén megyeszékhelyéhez, Miskolchoz tartozó, 350 m-es tengerszint feletti magasságban fekvő településrész október haladtával a vírusveszély és a már korántsem vonzó időjárás ellenére a csúcsra járt. Ezt a tömeget is már nehezen viselve... A vendéglátóipari-egységeknél és bisz-basz árusoknál csak a természeti látnivalók számosabbak. De az eszpresszó és a habzó csapolt sör mellett úgyis ezek a legfontosabbak. A bükki csúcstartó, 1,2 km hosszú és 120 m széles, gazdag faunájú Hámori-tó mélysége a 10 m-t is eléri. Volt itt egykor strandolás, korcsolyázás, sőt vitorlázás, hála ég, most már csak a csónak a sztár. De igazi szépségét a Garadna- és a Szinva-patak által felduzzasztott felszíni víztest adja, mely egybefolyik a mély völgy ősziesen komor tájképével. Az egykori vasipari termelést célzó környezetkárosítás így vált harmonikus szépség forrásává. A mészkőbe mélyülő, utóbb a termeit mesterségesen összekötő Anna-barlang most ugyan nekem kimaradt, de a kedves Olvasó feltétlen iktassa táncrendjébe! A művi környezeti elemet jelentő, 1927-es építésű Palotaszálló szerintem országos szinten is A GRAND HOTEL - tájba illeszkedő fekvésével, építészeti megoldásaival. Ne feledkezzünk meg a vízesésről sem. Jelenlegi formájában ez sem a Földanya egyenesági szülötte. Azaz csak félig, afféle vér szerintinél is jobban sikerült zabigyerek, mondhatnók. Forrása ugyancsak a Szinva, de útját eltérítve - 20 m-es zuhanásával - hazánk legnagyobb zuhataga.
