

Az idei év dupla jubileum: 20 éve, 2000-ben a vezetésemmel jött létre a Magyar
Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja. A rákövetkező esztendőben, 2001-ben pedig megszerveztük az első Kiskun-Neptunusz Csillagászati Észlelőtábort, melynek idén tartják a Kiskunok 20. alkalmát július 24. és
augusztus 2. között Jászszentlászlón, a Kézművesek Tanyáján. A két évforduló kettős ünneplést kíván! Előbbire a tervek szerint ősszel az alapítás helyszínén, Hartán emlékezünk majd. Utóbbit az éppen zajló tábor keretében július 25-én tartották a szervezők. Megtisztelő meghívásukra örömmel mondtam igent, és a csoport vezetőjének, Morvai Józsefnek a két évtized táborait bemutató előadásán felkért hozzászólóként a szervezeti indulást és régi táborok emlékét idéztem fel. Jó volt ismét találkozni a régi kiskunokkal, valamint a szokás szerint az ország minden pontjáról érkező csillagászati ismeretterjesztő és amatőrcsillagász barátokkal. A Szűcs László konferálásával zajló ünnepség tortázással és pezsgőzéssel zárult. Kívánom, hogy sok további ilyen kerek évforduló legyen még a Kiskun Csoport életében!