A már csak szép emlékezetünkben létező egykori városligeti Vidámpark „Lökd meg a kecskét!” játéka jutott eszembe, amint a Hármashatár-hegy vonulatát képező II. kerületi Felső-Kecske-hegyről „átgurultam” a maximálisan 397 méteres tengerszint feletti magasságot elérő Alsó-Kecske-hegyre. Persze, egyből a természetvédelmi-ombudsman tolult fel bennem: a Szépvölgyi útról nem lehetséges a hegyet átszelő ösvény elérésé, az csak a magasabb Kecske-tesó zöld sávjáról nyíló jelöletlen csapáson át megy. A Tiszafa utca és névtelen keleti szomszédjának legtetején ugyanis a telektulajdonosok nemes egyszerűséggel lezárták az erdei összeköttetéseket. A Felső-Kecske-hegyen át abszolvált kerülőnek ellenben megvannak a maga szépségei: az elegyes és karsztbokorerdős részek nyári hangulata megfogja az embert. Innen jutok a Tiszafa utcának és párhuzamos társának északi végpontjára... és látom magam alatt a zárt kapukat... Nem dühöngök tovább, mert elragad a látvány: az Alsó-Kecske-hegy és az átellenes Látó-hegy sasbércei között feltárul az alant húzódó völgyszakasz, plasztikussá válik, hogy a Szép-völgy nemcsak egy városrész, egy-egy közterület, „dűlő” és „út”. Mondanom sem kell, volt bánya itt is! Jól járt, akinek anno a Selyemakác utcai kőfejtő rekultivált területén jutott parcella, hiszen a töméntelen nummiliteszes mészkő, az mészkő… No, de vissza az egykori külfejtés meddőjével teleszórt erdei ösvényre! Az út mellett lelem a kíméletes vadgazdálkodás eszközét, a „vaddisznó élvefogó berendezést”. Az így fájdalommentesen elejtett példányokat aztán az újgazdagok csili-vili palotáitól távolabb engedik szabadon. Így jó mindenkinek, de leginkább a röffencseknek. Nekem kevésbé, mert a Hármashatárhegyi útba torkollva véget ér az Alsó-Kecske-hegyi túra. Tuti visszajövök.
