Egy eszpresszó mellett éppen a „Legérdekesebb kis tavaink” című kötetet forgatom (Fogarasi László, Natura, 1981). Gazdag, - turisztikai vonatkozásait leszámítva - számtalan elemében továbbra is használható tartalmában a csömöri Horgásztóról nem tesz említést. Ennek ellenére a Pest megyei, a fővárosi agglomeráció részét képező 10 ezres nagyközség állóvízhez megéri egy kirándulást szervezni. Egyszer látni kell. Tájképi értéke figyelemreméltó, környezete rendezett. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy önkormányzati tulajdona ellenére közösségi használatban, a Csömöri Horgászegyesület kezelésében áll. Az tény viszont, hogy emiatt a jelentős csendre intő pecás-népsűrűség mellett kevésbe a természet szerelmeseinek célpontja. Őshonos, telepített és invazív halfajai egyaránt horogra akadhatnak, érdemes megemlíteni továbbá jelentős madár- és teknősállományát is. A tavat szép lassan elhagyva néhány lexikális adata: az 1980-as években a Csömöri-patak felduzzasztásával hozták létre, területe 4,6 ha, legnagyobb mélysége 4,5 m. A településre bevezető műútról az ellenkező irányban haladva érhető el a csömöri ősláp és legelő. A vizes élőhelyek már természetvédelmi szempontból is oltalmat élveznek. Levendulás és méhkaptárak mellett bandukolva egy helybéli kutyasétáltató hölgy már jó előre jelezte: az időszakosan víz hatásának kitett ősláp jelenleg az évszakos száraz állapotát éli. A csömöri körtúra jelzésén a legelő irányába egy darabon továbbhaladva az itteni környezet jóval vadregényesebb, mint a Halastó, ugyanakkor az is tény, lehet találni a természet barátainak izgalmasabb célpontot is. De ahogyan mondottam volt: egyszer látni kell.
