Közel három évtizeden át a főváros VII. kerületében, a Bajza utcában éltem. Ez nagyon más, mint a budai környezet, hiába egyazon város. Ugyanakkor panorámás ablakunk pontosan a Budai-hegységre nézett. A hegyvonulatok, a Felső-Kecske-hegy adótornya és a Hármashatár-hegy antennái így szerves részei lettek mindennapjaimnak. Szintén felejthetetlen a Hármashatár- és János-hegyen tett gyermekkori kirándulások eleven emléke. Talán innen az a mély kötődés, amely ezúttal ismét, sokadszorra is a Budai-hegység magaslataira vezérelt.
Ezúttal egy kisebb vonulata, a Pesthidegkúti-medencéből kiemelkedő Vörös-kővár volt a cél. Földrajzi értelemben folytattam a múlt heti Újlaki-hegytől a a lapályos területre történő leereszkedést. Földtanilag azonban visszakanyarodtam a júniusi többszöri Nagy-Hárs-hegyen tett túrákhoz. Ugyanis itt is a Hárshegyi Homokkő Formáció erősen kovásodott, Budai-vonal menti típusos változatával találkozhattam. A felhagyott Nagy kőfejtő bányászatból adódó mesterséges feltárásán az oligocén kor kiscelli korszakára, 31 millió évesre datálható homokkő bukkan elő. Meredek falait a vasas kiválások színezik vörösre. Ahol pedig a valamikori tengeri kavicsok cementálódtak betonkeménnyé, ott van a konglomerátumok világa.
A 338 m-es névadó magaslaton is ezekkel a kőzetekkel találkoztam. A környékbeli egykori vitorlázóknak, valamint a ma is aktív siklóernyősöknek szélzsákkal üzenő csúcson a homokkő totális aprózódásának lehettem tanúja. Innen ugyan a karsztbokorerdő miatt nincs érdemi kilátás, ellenben a vöröses-szürkés erodálódó homokkő sziklák és lejtőtörmelékük totális marsi analógiát teremt. Mit nekem gánti bauxitbánya! Ez az igazi vörös bolygó klón! Az itt húzódó Jane Goodall tanösvény természetvédelmi információnak és tudatosításának jelentősége pedig saját bolygónk és emberi környezetünk szempontjából felbecsülhetetlen.
A környék egy szakrális-kultúrtörténeti kuriózummal is szolgál. Hazánk a törökdúlás eredményeképp középkori emlékekben igen szegény. A fővárosban is alig kéttucat ebből a történelmi időszakból származó istenháza maradt fent részleteiben, de leginkább romjaiban. Az egyik pontosan itt! A valamikori Gercse település Árpád-kori temploma a 12-13. században emeltetett. A kutyafejű tatárok felégették, védőfallal a 15. században erősítették. Az oszmán pusztítás és a 18. századi a újratelepítés hiátusát követően megújulását a szokásos barokk ráncfelvarrás jelentette. Mivel anyaga az itt bányászott homokkő, így szervesen illeszkedik környezetébe.
