2021. november 6., szombat

Környezettudományi kalandozások. 2021.11.06. Budapest, II. ker. Homok-hegy

A mára rendelt célponthoz a főváros II. kerületében a Látó-hegy lábától, a Kecske-hegy alatt, az Oroszlán-szikla tövében elhaladva igyekeztem tova. A Határ-nyergen átfordulva értem a 340 m magasságú Homok-hegyhez. A Hármashatár-hegy egyik legjellegtelenebb kiemelkedése lenne, ha nem itt feküdne. A szomszédos vitorlázórepülő-tér funkciójának elvesztése után is a környék egyik legkedveltebb túristalátványossága, bár fogalmazzunk inkább úgy, sétatere. Ahogy a Budai-hegységben megszokott, itt is a parkerdő jelleg dominál, ha nem is domborodik ki, hiszen a Pesthidegkúti-medencében járunk már. De mielőtt valóban erre indultam volna tovább, térjünk vissza a Homok-hegyre. A kilátás a kis magasság ellenére pazar: mind a környező hegyekre, mind a lapályra. Mint a környéken, úgy itt is áll régi településelválasztó határköve, 1879-ből maradt ránk, ahogyan az egykori lövészárkok maradványait is meglelni. Az, hogy archaikus elnevezése, a Gyula-vár honnan ered, kérdéses, de mivel a közelben feküdt az Árpád-kori Gercse falu, annak középkori temploma, vagy éppen a Vörös-kővárnak is hasonlatos a szóösszetétele, így nem kizárt egy itteni erődítés léte. A közelmúltbeli-jelenkori jellegzetességét és mai nevét adó régi kőbánya az eljött késő ősz, a már lehullott falevelek után a színpompát biztosítja: nagymértékben aprózódott, porló triász időszaki fehéres dolomitját a vas-oxid helyenként vörösesre-lilásra festette, a limonitosodás pedig sárgás-barnás szint kölcsönöz kőzeteinek.