Aki a megkapó épített örökségen és a soft zsibvásári hangulaton túl Tihany környezeti és földtudományi látnivalói iránt fogékony, annak blogoldalamon eddig is kínáltam olvasnivalókat. Így a Levendula Ház látogatóközpontot, a Lóczy Lajos tanösvényt, a Gejzírmező Aranyház hévforráskúpját, a Belső-tó vizes élőhelyét. Most következzen a sorban a Külső-tó! Ezt sajnos (azaz szerencsére) csak kissé távolabbról szemlélhetjük. Tájvédelmi körzetként 1952, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park zavarást elkerülendően fokozottan védett, nem látogatható részeként 1997 élvez országos jelentőségű, egyedi oltalmát. Jómagam először Tihany-Gödrös egyik magaslati pihenőhelyéről, majd Tihany-Diós nemzeti parkos levendulása tőszomszédságból, a kerékpárút mellől vizslattam és fotóztam. Stabil, vulkáni törmelékes kőzeten, piroklasztiton állva. Ezekről a megfigyelőpontokról tökéletesen kirajzolódik az egykori maar-tűzhányó tipikus felszíni depressziója. A tihanyi tűzhányó 8 millió éve - többek között a monoszlói Hegyestűvel holtversenyben - a Bakony-Balaton-felvidéki Vulkáni Területen az elsőként kezdte freatomagmás tűzijátékát. Ezt követően 7,5 és 5,5 millió éve produkált újabb és újabb heves kitöréseket. Évmilliók múltán a Külső-tó állóvizét a 19. század elején az ember gazdálkodási okokból lecsapolta. A 20. század végére viszont eredményesnek bizonyult nagy fajtaválasztékban pompázó vizes élőhelyének helyreállítása.