A Veszprém megyei Kapolcson éppen valamelyik ezévi n+1-ik zsibvásár-jellegű program zajlott. Többek között közvetlenül a Királykő bazaltoszlopaihoz vezető út betorkolásánál. Érdekes statisztika, hogy ennek ellenére öt helybelit is kérdezve, csak kettő tudta, hogy merre van az arra. A "legbeszédesebb", akarom mondani legmegdöbbentőbb eset, egy kertben dolgozó negyvenes értelmiségi attitűddel megáldott hölgy volt. Ne legyen kétségünk, hogy a településen hatalmas látogatószámot produkáló Művészetek Völgye programra rácsatlakozó kripto-lokálpatrióta arcehtípusa. Sajnos nem dőlt meg az a köreinkben sokak által osztott tétel, miszerint míg a természettudományok barátai társadalomtudományi ismeretanyaga általában figyelemre méltó, ez megfordítva kevésbé jellemző. Azzal viszont nem viccelődöm, hogy az egyik "nemtudó" az éppen zajló n+1-k program helybéli biztonsági őre volt. A számomra a kezdetektől mesterkéltnek ható nyári fesztivál látogatóinak is vélhetően érdemes lenne a természettudományokról is szólni. Ha már a Bakony-Balaton-felvidéki Vulkáni Területen járunk... A településen tehát a 4,5 millió éves vulkanikus eredetű bazaltorgonákra vezető útra semmilyen irányjelző tábla nem mutat. Jó, egy idő után ott a sárga jelzés, de ez ugye egyáltalán nem evidens, tudjuk, leginkább a csak a túrázóknak ad útmutatást. Van ugyanakkor a "Malmok és források útja" jelöléssorozat, de az ebben az esetben irreleváns. A hegyre felfele vezető úton is mindössze egy ősöreg (de általam kedvelt kivitelű) tájékoztató tábla segít az ismeretterjesztésben, azzal, korolása hibás, hiszen a Királykő nem pleisztocén, hanem pliocén korú képződmény. A hegytetőn sem járunk jobban, annak táblája is az épített, és nem természettudományos emlékre van kihegyezve: az Attilavárként emlegetett, valójában őskori földsáncának mibenlétet magyarázva. De lényeg a lényeg: az oszlopos elválású bazaltorgonák tetejével egy szintben körültekintve nemcsak a magmás kőzettest maga, de a páratlan madártávlat is figyelemre méltó.
