2022. október 17., hétfő

Tudományos kalandozások. 2022.10.16. Budapest, IV. ker. Kulin György Bemutató Csillagvizsgáló

Élet az első MCSE után

(...) Kulin ennek az időszaknak a személyes vonatkozásaira a következőként emlékezett a már korábban is idézett önéletrajzi könyvében: „Amikor a Rákosi-korszakban elbocsátottak állásomból, írásaimat is felhasználták ellenem. Addigi fizetésem egyharmadáért óraadói tanári állást vállaltam Újpesten.” Azonban a kényszerből vállalt új munkahelyén sem hazudtolta meg önmagát: a Könyves Kálmán Gimnázium épületében csillagvizsgálót alapított. Az Esti Budapest című napilap 1953. október 23-i száma a következőként tudósított „Iskolai csillagvizsgáló épül a IV. kerületi Könyves Kálmán-gimnáziumban” címmel erről a nagyszerű aktusról: „Középiskoláink tanulóifjúságának egyik legkedveltebb tantárgya a csillagászat. Ez késztette Kulich György csillagászt, a IV. kerületi Könyves Kálmán-gimnázium volt tanárát, egy iskolai csillagvizsgáló megépítésére, azért, hogy az iskola ifjúsága szemléltetően ismerje meg a csillagrendszerek világát és egyben kutatómunkát végezzen. A tervet tett követte. (…) A hatalmas csillagvizsgáló készülék teljesen készen ott áll most a tanári szobában, melynek minden egyes alkatrésze a legkisebb csavarig társadalmi munka alapján készült. (…) Az elkészített tervek alapján az építési vállalat még ebben az évben megkezdi a kupola építését.”. Az, hogy Kulin helyett Kulich a cikkben említett csillagász, csak annak az olvasatában lehet sajtóhiba, aki nem ismeri az akkori korszak sajtóviszonyait… (...)

(Rezsabek Nándor: Fejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület történetéből (1946-1949). Budapest, 2005. MCSE. Részlet.)