Ahogy nagyon sokaknak az anyaországban, vagy épp a történelmi Magyarország vidékein, az erdélyi Parajd (Praid) fogalom. Jómagam nemcsak a településen fordultam meg többször, valamint ereszkedtem le bányájába, de szálláshelyül is szolgált, így kapcsolatomat szorosnak mondhatom a sóvidéki településsel. A természetszipolyozás és a rablógazdálkodás sajnos korábban is szembetűnő volt, és a mostani, közismert események megerősítik az extrém időjárás melletti kártékony és hosszú távú kihatásukat. Geográfusként és környezetkutatóként pedig ott a kárpátaljai Aknaszlatina esete, ahol hasonló földtudományi folyamatok zajlottak le. Ami egykor áldás volt, mint ásványkincs, a só, sajnos kőzettani szempontból messze nem olyan szerencsés. A betörő és mindent ellepő vízben oldódva a bányajáratok stabilitása megszűnik, és idővel egyre nagyobb és nagyobb területen omlanak be. Ha a vizet kiszivattyúzzák, akkor pedig az édesvízi élőlényekre nézve okozunk masszív környezetkárosítást. Sőt, a tömegmozgások miatt természetes úton bekövetkező árhullám lehetősége sem kizárhat. Amennyiben viszont mégis eltűnne a víz, akkor sem lesz az a hatóság, amely az életveszélyessé váló egykorit tárok esetében újra kiadja a használatbavételi engedélyt. Így mind a bányászat, mint az idegenforgalmi hasznosítás megszűnhet. Sőt, a környék épületkárai miatt a lakhatás is veszélybe kerülhet. A település bányától távolabbi részein viszont ebben ez esetben is a meglevő turisztikai és vendéglátóipari kapacitások kihasználhatók, hiszen a környékbeli, és innen még reálisan elérhető egyéb székelyföldi látnivalókat akkor is fel fogják keresni, mind a magyar, mind a román turisták. Ez lehet, és ennek kell lennie, a mentsvárnak, ha a szakemberek nem találnak érdemi megoldást az előbb részletezett környezeti problémákra.
