Éppen Fehér Kláráról (1922-1996) nézek egy régi filmhíradó bejátszást (https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=19838). Szívet melengető, hiszen bár nálamnál régebbi évjáratú, mégis gyermekkorom időintervallumába eső, azt megidéző. Az írónő életműve pedig egészen felnőttkoromig hatol. A „Lesz nekem egy szigetem” egyik 70-es évekbeli kiadásában vált édesanyám felolvasása által örök életű kedvencemmé. Nem vagyok egyedül, aki a kisregénybéli, lakásban kialakított „szigetre” vágyott éveken át. 2010-es gyűjteményes változatát egy évtizede az akkor még alsós, de most már lassan a 18-at betöltő lányomnak magam is esténként fellapoztam. Bízom benne, ő sem fogja ezt soha feledni. A 2057-ben játszódó 1957-es „A Földrengések Szigete” tucatnyi kiadásának 1981/1982-es verzióját a „Delfin könyvek” sorozatban olvastam (többször) el. A borítóján a tűzhányó felett elrepülő helikopter képe mindörökre retinámba éget. A 2010-es években antikvár beszerezve tettem (újra) könyvespolcom földtudományi, a szakkönyvek mellett ismeretterjesztő és szépirodalmi alkotásokat rejtő traktusába. Fehér Klára újság- és szépíró volt, de ahogy az archív filmhíradóból is kiderül, személyében a 20. század második felének egyik magyar utazóját is tisztelhetjük. Útikönyvei közül számomra a kultikus „Világjárók” sorozatban napvilágot látott ikonikus „Vakáció Magyarországon” a kedvenc. Már csak azért is, mert az annak borítóképén látható Keleti pályaudvar / Baross tér északi oldala, akárcsak Munkás utcai egykori lakóháza, amely előtt a filmbéli öreg Moszkvicsa is parkol, illetve amelyen emléktáblája található, az én szűkebb pátriám, a VII. kerület, azaz az Erzsébetváros.