Márciusban ígéretet tettem kedves Olvasóimnak, hogy visszatérek a főváros IV. kerületi Palotai-szigetére, és kalandozásomat annak északi részén folytatom. Húsvéthétfőn be is váltottam fogadkozásom. Szigetet emlegetni 2023-ban persze továbbra is egyfajta anakronizmus, hiszen még a régi katonai felmérések térképábrázolásain valóban nem találjuk szárazföldi kapcsolódását, a természetes eredetű akkumuláció, de főképp a mesterséges feltöltés lényegében már félsziget jellegét is megszüntette. Hála ég, a természetvédelmi oltalom legalább ártéri galériaerdelyét (részben) megkímélte, és a lehetőségekhez képest meg is óvja.
Ezúttal az északi, a Megyeri híd felé eső traktusában kalandoztam. Mivel szokásom, hogy a bejárásaim során a feltárt negatívumokat és veszélyeztető tényezőket sem rejtem véka alá, itt kapásból az egységes ártér fragmentációját kell elsőként megemlíteni, hiszen az infrastrukturális beruházások révén a „sziget” „közepe” elválasztja az északi és déli élőhelyeket. Az, hogy az így fellépő izoláció milyen következményekkel jár az állat- és növényfajokra, nyilván jóval alaposabb vizsgálatok eredményeként mutatható ki.
A TT északi területén szegélyhatásként az antropogén elemek tobzódnak. A Duna-part elhagyott állóhajói, a határt jelentő Rév utca nem üzemelő ipari jellegű területei és hajózást egykor kiszolgáló egységei genezisüknél fogva magukban hordozzák a veszélyes hulladékok keletkezését, mind szilárd, mind folyékony halmazállapotban. Egy települési szilárd hulladékheggyel megkoronázott valóságos bádogváros is található itt, fenyegető lakókkal, életvitelük következményeképp csatornázatlan folyékony kommunális szennyvizet is kibocsátva. Ezek a szennyezések pedig beszüremlenek, a „B-oldalra”, a természetvédelmi terület peremére.
Mivel itt már távolabb vagyunk a városközponttól, a kirándulók általi látogatottság a déli TT-részhez képest jóval csekélyebb. Ugyanakkor igazi magyaros szokás, hogy ettől függetlenül olyan zavarást okoz az ember az élőhelyen, ami józan mérlegeléssel és belátással elkerülhető lenne. De mégsem így történik, így az itt sétáló mindkét pár egy-egy (amúgy rendkívül barátságos) kutyával jött, egy apukának pedig feltétlenül itt kellett kisfiát tanítani a kerékpározás amúgy környezeti szempontból üdvös mikéntjére.
Pozitív tapasztalatok is vannak természetesen. Egyfelől a szépség iránti tisztelet mondatja velem, hogy ennél megkapóbb területét alig ismerem a fővárosnak, pedig megfordultam azért nem egy helyen, és mindig igyekeztem a színfalak mögé is bepillantani. Ami már a természetvédelmi vonulat, az a kihelyezett madáretetők sora, melyekért, ha szép szóval nem is, gyarapodással mondanak hálát itt élő tollas barátaink. Végtelenül fontos, hogy a zöldhulladék itt nem zöldhulladék, és minden marad ott, ahol kidől és lehullik, elenyészik a vízrajzi és biológiai folyamatok révén, és itt ez így is van rendjén.
Folyt. köv. a Palotai-sziget középső részével!