Egyiptomi utazásom célkeresztjében elsősorban annak természet-, részben társadalomföldrajzi vonatkozásai álltak. Természetesen ez nem zárta ki, hogy a repülőről madártávlatban tekintsek le a történelmi múlt során ember alkotta fenséges gízai piramisokra. Ahogyan a terv szerint a feszített munkatempó(k) között a pihenésnek is fontos szerep jutott. De a Nílus felülnézetben mutatós meanderezése, a Vörös-tenger kéklő vízteste, a sivatagi képződmények változatossága megadta az alaphangot.
A 3. földrészem (Afrika) és 30+-os felkeresett országom (Egyiptom) volt most ez. Hatalmas földrajzi kontraszt a nyár eddigi desztinációihoz képest: Izlandon a hideg övezet sarkköri övén tundra éghajlaton, Lengyelországban és Szlovákiában a mérsékelt övezet mérsékelten szárazföldi területén nedves kontinentális éghajlaton jártam. Itt a forró övezet térítői övén forró övezeti sivatagi éghajlati körülmények között találtam magam. Afrikai felosztását tekintve Észak-Afrikában, a domborzatot és vízrajzot nézvést az Arab- (vagy Keleti-) sivatagban és a Vörös-tengernél. Közigazgatásilag az Egyiptomi Arab Köztársaságban, a nemzetközi repülőtérrel bíró Hurghada városában, illetve attól délre, a Makadi-öböl (Bay) üdülőközpontjában, a 33° 53′ é. sz.-en, azaz 10°-kal a Ráktérítőtől északra.
Társadalomföldrajzi szemmel érdemes megjegyezni a folyamatos és redundáns ellenőrzéseket, a fegyveres hatósági személyeket, a reptérnél a még az autóúton is elhelyezett szögesdrótokat. Eközben viszont kosz, rendetlenség és az utolsó baksist is lehúzni akaró köznép. Csak férfiak, nőket gyakorlatilag semmilyen szektorában nem látni a szolgáltatásoknak. Néhány üdítő kivételtől eltekintve az ún. Beduin falu skanzenszerű bemutatóhelyén is csak kislányokat, ami viszont már bőven a gyerekmunka kategória. A tercier szektort megjelenítő turizmus okán viszont van fejlődés, vannak beruházások. Hurghada, az egykori halászfalu, most (kb.) negyedmilliós nagyváros az élő példa, hogy egyidejűleg jellemző városodás és városiasodás. Annak árnyoldalaival, a továbbra is magas analfabetizmussal, közművesítetlen nyomornegyeddel, az utcán guberáló és kolduló gyerekekkel. Mindettől függetlenül a bruttó hazai termék (GDP) tekintetében a kontinens második legerősebb gazdasága az övék. Élénkek a történelmileg hagyományos orosz és kelet-európai kapcsolatok. Szerencsére a vallási szélsőségek viszont itt nyíltan nem mutatkoznak meg.
De vissza a természetföldrajzhoz! A "száraz" forróság, ami mégsem gyilkos, sőt simogató, hiszen a páratartalom alacsony. De amíg itt éghajlati sajátosság, addig a klímaváltozás okán az érkezéskori budapesti időjárástól nem volt nagy eltérés... Land Cruiserrel szó szerint százzal átszelve a Szahara részét képező Arab-sivatagot. Ugratva, szinte derékszögben bedőlve a defláció akkumulációs fázisát jelentő (bár itt kevésbé jellegzetes) homokos felszínformákon. Buggyval és quaddal pedig magam vezetve a nagy méretfrakciójú homokban. Az innen keletre eső jelentősebb szárazulatoktól eltérően itt nem a homok az úr, hanem kisebb kövek tarkította kavicssivatag ez. A Toyota terepjáró elrepített a Vörös-tengeri hegyek közel 2200 m-ig magasló, mészkő-homokkő-gránit-gneisz-pala alkotta vonulatainak lábához is, melynél (az időszakos vízeróziós folyamatok mellett) a defláció kifúvásos szakasza érvényesül, szélfújta mélyedéseket létrehozva a dombszerű kiemelkedések közepette. A riftesedés eredményképp kialakult, nagy sókoncentrációjú (Indiai-óceáni) beltenger. Az általánostól eltérően a Vörös-tenger itteni partvidékén szerencsére alkalmazzák a szelektív hulladékgyűjtést, sőt ezek a szakaszok a leginkább kulturáltak. A hihetetlen alkalmazkodóképesség okán itt is az ételmaradék egy része a dolmányos varjaké, a parlagi galamboké és a házi verebeké. A vízi élővilág lenyűgöző fajgazdagságával, korallszirtekkel és szivacsokkal, papagájhallal, az otthon csak ócenáriumban látható rájával, vagy épp a konzervdobozból fogyasztható szardíniával. A Titanic nyomán odaveszett Titanra pedig az üvegfenekű "féltengeralattjáróval" felfedezett világ képével emlékeztem meg.
