Egyszer megnézném annak a békés szentendrei honpolgárnak az ábrázatát, akit az asszony a vasárnapi húsleves előtt kizavar Pomáz határába, a vulkáni területre, egy kevés andezit piroklasztikumért. A szép persze az elképzelt történetben az, hogy igen, mindez a valóságban is előfordulhatna. A Visegrádi-hegységben erre eleve van mód és lehetőség, de kis történetem fókuszában is. Szentendre belterületén a 11-es főútról kanyarodhatunk le a Lajos-forrás kitáblázott irányába. Dedikált parkolóját elérve a napjainkban elszomorító látványt nyújtó, jövő nélküli Ságvári Endre turistaház felé indulok tova a sárga sáv jelzésen. Sajnos nemcsak a turistaház düledék. A forrás mellett a jelzések is zavarosak, információs táblái semmitmondóak. Pedig itt nemcsak a gépkocsikkal érkező, a forrásvizet ipari mennyiségben műanyag palackokba csorgató környékbeliek, de - meglepő módon - kirándulok, a természeti értékeket megismerni vágyók is előfordulnak... Továbbhaladva a Visegrádi-hegységnek (már Pomáz külterületére eső) mikrokörnyezete tárul fel. 501 m-es tengerszint feletti magasságon - a Solymos. Ha úgy vesszük, ez egy jelentéktelen magaslata a geotópok sorával büszkélkedő kistájnak. Mégis mennyi, de mennyi érdekességgel szolgál! Egyrészt egy káprázatos kőtengerrel. A durván 15 millió évvel ezelőtti vulkanizmus mementója ez; főképp andezit, nyomokban andezittufa alkotja. Köztük is kiemelendő egy minősített eset: a nyitóképen is látható vulkáni bomba, amit az aprózódás egy pékmester sok évtizedes szakmai tudásával szeletelt fel. Valósággal értelmet nyert tehát kenyérbomba terminus technicus. A (vélhetően) kecskék legeltetésének nyomaival. Ha nem is tökéletes panorámájú, de elfogadható minőségű kilátással a környező Pilisre, valamint a Visegrádi-hegység további vonulataira.
