Tavaly ősszel bloggoltam Eger egyik ikonikus látnivalójáról, a Szépasszony-völgyről. Ebből kiviláglott, hogy nem kizárólag tüzes vörös- és savanykás fehérborai, de földrajzi és földtani értelemben is megérdemli a kitüntető figyelmet. Ha viszont a Szépasszony-völgyre igaz, hogy „ellentétben Eger történelmi belvárosának színvonalas megújításával, itt az általános tereprendezés és turisztikai fejlesztés ellenére is sok az elhagyott és lerobbant pince”, akkor hatványozottan így van mostani kalandozásom célpontjánál, a Kőlyuk-tetőnél. Geológia értelemben viszont nincs különbség, hiszen alig 3 km-es távolságuk azonos eredetet is takar: mindkettő pincesora a Felnémeti Riolittufa Formáció kőzetanyagába mélyül. Amíg azonban a Szépasszony-völgyben megtörtént, itt tehát elmaradt az elvárható fejlesztés. Kizárólag parkolójához közel van élet, ott folyik némi borkereskedelem. A Szépasszony-völgy Disznófő sorának körforgójához hasonlatos az itteni Kőlyuktetői pincesor „főtere”, ami viszont a terület legkihaltabb, leglehangolóbb és legszomorúbb traktusa. A Kőlyuk-tető szó szerinti, 118,19 hektáros „teteje” ellenben Kőlyuktető Természetvédelmi Terület néven 1998 óta országos jelentőségű, egyedi oltalmat élvez. Célja, hogy „a területen meglévő szőlő génbanki anyagokat és szőlő törzsültetvényeket megőrizzék”, ahogyan azt az illetékes https://termeszetvedelem.hu honlap definíciószerűen is megfogalmazza.
