Nálunk nem(csak) Hévíz, hanem Felhévíz (is) van - mondhatnánk kissé kifacsarva a napjaink egyes ünnepei kapcsán közszájon forgó mondást. Ez a Margit híd Budai hídfőjének szomszédságában található, és a főváros egy részleteiben jól, de egészében alig ismert városrésze. Külön világ, de igazából világok sora.
A török kori Gül Baba türbéhez (amiről két korábbi blogbejegyzésem is szólt) vezető meredek Gül Baba utca középkori hangulatot áraszt. Van itt zöld háromszög turistajelzéses erdei szakasz; környező épületein praktikusan, bár mégis humorosnak hatóan az „elrettentő” „vaddisznóveszélyre” figyelmeztetve. Az évtizedeken át félkész, majd fancy lakóparká avanzsáló Elysium: amely esetében az talán még elrettentőbb, hogy annak idején építési engedélyt kaphatott városképrontó terveire. Messzeföldről látogatott gyógyfürdői: A Szent Lukács; vele szemközt török korinak csak tűnő, romos épületrészével, a Malom-tó partján. Megint igazi magyar abszurd, hogy az ezt tápláló Molnár János-barlang hévize a természetvédelmi oltalom ellenére - jól fizető - búvárok paradicsoma lehet. De található itt valódi török kori fürdő is, a Veli Bej, a mai Császár. Továbbá felhévízi a vízi sportok kedvelői által jól ismert Komjádi uszoda is. Az irgalmasrendieknek szolgáló, Hild József tervezte klasszicista istenháza, továbbá rendház és kórház, amelyek az itteni fürdővilágot, valamint gyógyászatot a törökök után meghatározó szerzeteseknek nemcsak emléke, de egyben jelene. A jeles orientalistának-utazónak, Germanus Gyulának dedikált közterület szobráról és emléktábláiról is bloggoltam korábban; ahogyan a talajtan apostolának, Stefanovits Pálnak emléktáblájáról.
