A Budai-hegységben kalandozva igyekszem a kevésbé ismert, „radar alatti” helyszíneket is bejárni, azokról tudósítani. A II. kerületi Ferenc-halom vegytisztán ilyen. Megközelítése ugyan rendkívül egyszerű, de turistaáradattól mégis mentes. A Budakeszi út Dénes utcai buszmegállójából, majd közterületén át a Hárshegyi úton közelítettük meg. Innen már erdei ösvény visz felfelé. A régebbi térképeken feltüntetett zöld jelzés ugyan már eltávolítva, de az irány így is adja magát. Egy kisebb emelkedőn fa lépcsőfokok vezetnek a 291 m-es magaslatra.
A kilátást jellemzően zavarja a lombkoronaszint, de ez a dús vegetációjú erdei környezet egyben az egyik előnye is a helynek. A másik, hogy a Ferenc-halomnak a Szépjuhászné irányából a Szépilona felé eső traktusához vezető úton egy árva lélekbe sem botlottunk az amúgy kirándulókkal teli húsvét hétfőn. Egyedül az árkos terület menti, Hárshegyi útra visszavezető dűlő irányában volt mindössze csekély forgalom: egy futó, egy kerékpáros, egy kutyás tacskójával. Említést érdemel még a több, mint két évszázados Ferenchalmi kápolna, ami a Budakeszi út mentén elkeserítő állapotban árválkodik. Bízzunk benne, számára is lesz idővel húsvéti feltámadás.