2019. július 15., hétfő

Privát Apollo 50

Ha engem kérdeznek arról, hogy mi volt az emberiség valaha volt legnagyobb tette, gondolkodás nélkül a Holdra szállást említem. Nemcsak kiléptünk kozmikus szülőházunkból, de eljutottunk az univerzum legközelebbi településére. Mindezt 50 esztendeje az Apollo-11 űrhajónak és bátor legénységének, valamint tízezrek komoly erőfeszítésének köszönhetjük. 

Az emlékezés jegyében a július 20-i fél évszázados jeles évfordulóra egyfajta mini-sorozatként néhány személyes adalék a holdkutatatás történetéhez:

A 2005-ben az MCSE gondozásában megjelent első kötetem (Fejezetek a Magyar Csillagászati Egyesület történetéből (1946-1949)) tudománytörténeti kutatásainak egyik állomása egy korabeli soltvadkerti amatőrcsillagász megtalálása, és emlékeinek felkutatása volt. A Pataki Sándorné Suba Ilonával folytatott egyeztetések dokumentumcsomagja nem is érkezhetett másként, mint az Apollo-8 1968-as útjára kiadott borítékban és bélyegblokkal. Legyen ez az Privát Apollo 50 sorozat első felvonása!