A brazil Nemzeti Múzeum 2018-as tragédiája kapcsán soha ne feledjük, ha más indíttatásból is, de mi is jártunk így. 1956-ban a Nemzeti Múzeum, valamint az annak részét képező Természettudományi Múzeum páratlan értékeinek zöme vált a tűz martalékává. A világ akkori harmadik legnagyobb ásványgyűjteményének 80 százaléka semmisült meg, köztük a meteoritkollekció kétharmada. A brazíliai őserdők pusztításán (okkal és jogosan) felszisszenve pedig jusson eszükbe egy alig több mint fél évszázados hazai környezetkárosító beavatkozás. Akkor is, ha gyermek-, vagy éppenséggel fiatalkori kitörölhetetlen emlék a mátrafüredi kempingezés, a horgászás, vagy éppen a csónakázás. A jelenlegi Sás-tó genezise ugyanis ehhez a masszív környezetpusztításhoz kapcsolóik.
Magyarország legmagasabban, 507 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő tavának lápos-mocsaras vizes élőhelyét (az amúgy szintén joggal igényelt) turisztikai beruházások eredményeképpen 1961-ben kivégezték. Vizét lecsapolták, növényzetének zömét eltávolították. Új medrét mesterséges módon alakították ki, szigetei sem a természet szülöttei, vizét már nem a csapadék, hanem betáplálás biztosította. Rendezett környezete, igényes szolgáltatásai, ha nem is eredeti, de a természetes környezetbe illő jelene mégis vonzó célponttá teszi. Nemcsak a tömegturizmus, de a természet barátai számára is. Ehhez segítséget nyújt a Sástói tanösvény útmutatása, vagy éppen az eredetileg olajfúrótoronyként hazánkba érkezett, 53 m magas Kilátó pazar látványa a Mátra vulkánjainak ívére.
