A Veres Zsolt geológus barátom alkotói energiái által működtetett A kövek mesélnek honlap közösségi média felülete a napokban egy tankönyvi éles kavicsot mutatott be KőShow rovatában. A fotó egy másik kedves földtan-elkötelezett barát, Tóth Mihály gyűjtése, és rá jellemző tűéles, egyben mélységesen művészi felvétele volt. Engem pedig újra elkapott a láz... ugyanis az ún. dreinkanterek fanjaként magam is kerestem és gyűjtöttem ilyet, terepen és szakirodalomban, de írtam is a témában ismeretterjesztő újságcikket és blogbejegyzést. A legszebb darabom a bakonyi Porva-Csesznekről azonban ugyancsak Misi azévi gyűjtéséből származó ajándékaként került 2017-ben gyűjteményembe. Amihez anno a képen látható sztárfotó is dukált! Így Misinek és Zsoltinak is megírtam, hogy nálam is jön egy ilyen blogbejegyzés. Örömmel fogadták. Szinkronicitás és szinergia. Mindez ráadásul planetológiai dimenzió, mivel a Marson is fellelhetők hasonló éles (sarkos) kavicsok (kövek). Az éles kavicsokat mind a Földön, mind a vörös bolygón természeti erők csiszolták a szabályoshoz hasonlóra. A korai elképzelések alapján formájukat folyóvíz (gleccserek olvadéka) alakította. Az első darabokat Magyarországon egy csömöri kavicsbányában lelték meg 1887-ben. A későbbi tudományos vizsgálatok tárták fel a valódi természeti erőket: szél szállította, finom homok csiszolta őket. A szakirodalomban német elnevezésük nyomán említik dreikanterként. A magyar „éles kavics” kifejezés arra utal, hogy élei vannak, nem pedig arra, hogy kés élességű. Legkifejlettebb formájukban három- vagy négyélűek lehetnek. Igen gyakoriak köztük az egyélűek, melyeket einkantereknek neveznek. Azok a kövek is ebbe a kategóriába sorolhatók, melyeken metszett lapot vagy élt nem látni, hanem a homok egyszerűen csak barázdákat szántott a felületükön.