A Budai-hegység magaslatai közül igencsak „radar alatti” az óbudai Kis-Kecske-hegy. Több oka is van ennek. Egyfelől 152 m-es tengerszint feletti magassága nem túl jelentős. Másrészt a réges-rég felhagyott mészkő- és agyagbányászat komoly mennyiségű nyersanyagát kitermelte, így össztérfogata érzékelhetően lecsökkent. Harmadrészt szegélye túlon túl urbanizált, így tájképi jellege nagymértékben csorbul. Unikális volta viszont hívogató célponttá varázsolja, hiszen felkeresve a természeti és a művi környezet határán sasszézhatunk. Érdemes teljes vertikumában végigkalandozni. Kiindulási pont több is lehet: én ezúttal a III. kerületi Montevideó utca méretük ellenére tájba simuló irodaházait választottam. Nyitott sorompói hívogatnak erdei ösvényére az egykoron bányászott édesvízi mészkő, a travertínó mázsás darabjaival szegélyezett szervizútjain és parkolóin át. A kaptatón felérve a fővárosra pazar kilátást nyújtó egykori bányaudvar legtetejére jutunk. Egy balra elágazó ösvény innen a Folyóka utca hetvenes évek szülte lakótömbjeihez vezet, de zárt kerítése okán itt átjárhatatlanul. A kilátóponttól az ellentétes irányban felfele folytatva az utat a Kis-Kecske-hegy barátságos erdei környezetével és növényzetével ismerkedhetünk. Persze itt is elő-előbukkan a travertínó. Egy hármas kereszteződéshez érve balra fordulva útja felvezet a Folyóka utcába. 1933-ban felállított öntöttvas földmérési alappontjánál félúton még izgalmasabb a Schmidt-park bécsi példa nyomán fogant ódon kapuja, amely manapság már csak a túlburjánzó vegetációjú természetre nyílik. Visszafele tartva a hármas elágazástól a kék kereszt turistajelzés a legvégén lépcsővel a városba, a Doberdó útba, az Óbudai Egyetemhez torkollik. Az elágazás középső iránya pedig az ősi Duna egyik teraszát képviselő fennsíkra, Kiscelli-parkerdőbe vezeti a Kis-Kecske-hegy felfedezőit.
