Az egyik legidősebb tanúhegyünk, a Veszprém megyei Barnag határában emelkedő Kő-hegy már régóta szerepelt bakancslistámon. Érdekességét nem is élemedett, hatmillió éves kora, hanem az a tény adja, hogy amennyiben a tihanyi tűzhányó-tevékenység emlékeit nem számítjuk, ez a legkeletibb mementója a Bakony-Balaton-felvidék Vulkáni Terület harmadidőszaki működésnek.
„Bazaltgerinc” (Jugovics L., 1969: A Dunántúl bazalt és bazalttufa területei. In: A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1967. évről. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.); „hasadékvulkán és vulkáni csatorna maradéka” (Jugovics L., 1971: A Balaton-felvidék és a Tapolcai-medence bazaltterületeinek felépítése. In: A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1968. évről. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.); „vulkáni kürtőmaradvány” (Kónya P., 2009: A Bakony - Balaton-felvidék Vulkáni Terület bazaltjaiban található üregkitöltő ásványok és üledékes eredetű kőzetzárványok ásványtani és genetikai vizsgálata. Doktori (PhD) értekezés. Miskolci Egyetem, Miskolc.) - állapítják mibenlétéről az egyes földtani források.
Ez a „nem is igazán vulkán”, „nem is igazán tanúhegy” önkép, valamint kevésbé látványos megjelenése lehet az oka, hogy jóval kevesebb figyelem terelődik rá. Sőt, a már tavaly tervezett utazásom során pontos helyzete is tisztázásra várt, amiben az amúgy igen készséges helyi polgármester, valamint helytörténész sem tudott érdemben segíteni. De nehéz attól eltántorítani, amit a fejembe veszek, így egyértelművé vált, hogy a barnagi Gyertyános Kő-hegye hogyan közelíthető meg a legpraktikusabban, ott pedig merre érdemes keresni az amúgy rendkívül izgalmasan hangzó bazaltgerincet/hasadékvulkánt/vulkáni csatornát/vulkáni kürtőmaradványt.
A rendezett kistelepülés temetőjét éppenhogy elhagyva, a balra felfelé induló, mezőket átszelő dűlőúton kaptatok a hegy irányába. Csodás a táj, a kilátás, Barnagra, vagy éppen a távoli Kab-hegyre. Egy rövid sétával itt érek a Kő-hegy árnyas fái alá. A felfedezés azonban még várat magára… előbb irány a szomszédos Pécsely, a Zádorvár… melyről egy külön blogbejegyzés szól majd a napokban.
Amikor pedig a visszaúton a Hideg-hegy üledékes kőzetei után még mindig csak mészkő mindenhol, még a Kő-hegy alacsonyabb térszintjein is, nem mondhatom, hogy nem szomorodtam el. De mégis azt éreztem, közel a siker, amikor pedig az erdei ösvény szélén egy méretes bazaltsziklára lettem figyelmes, tudtam, az útszórásként nem kerülhetett oda. Irány visszafele, irány a hegy legmagasabb, 361 m-es pontja! Ide egy baloldalra leágazó (ugyancsak jelöletlen) erdei út közelít, és egy vadászles, majd valóságos mészkő-tenger után már az utat elhagyva, továbbra is balra tartva a sűrűbe, a fák közé merészkedtem. Amikor feltárult a CSODA.
Egy hosszanti gerinc mentén, hatalmas területen, bazalt, bazalt hátán! Jellemzően kézipéldány-léptékű, apró likacsain át a vulkáni gázokat szélnek eresztő; fekete augit, zöldes-sárgás olivin, fehéres hialit ásványokkal fűszerezett példányok mindenfelé. Az alapkőzetet felszínre hozó kibúvások ugyan nincsenek, de a kőtenger biztossá teszi, hogy megleltem, amit annyira kerestem. Barnag tanúhegye, a bazaltgerinc/hasadékvulkán/vulkáni csatorna/vulkáni kürtőmaradvány vonulatai, valamint magmás kőzetanyaga láttatni engedte magát ezen a csodás nyárvégi kiránduláson. Köszönöm, hogy megtisztelt.
