Ha valaki szisztematikusan alámerül az internet archívumaiban, ne adj’ Isten, sárguló sajtótermékeket böngész, számtalan vártörténeti írásommal, sőt egy komplett sorozattal is találkozhat. Nem szándékozom középkori gúnyámat ismételten magamra ölteni, hiszen a falak porba hulltak rég, a viceporkolábok és pattantyúsok emléke eltűnt a történelem süllyesztőjében. Manapság más a fókusz, viszont a Balaton-felvidéki Pécsely határában pötyögni kezdett blogbejegyzésemet nem lehetett vár nélkül abszolválni. Nem is szándékoztam, hiszen az 1386-ra a maga teljességében kiépült Zádorvár még romjaiban is igazán impozáns erődítés. Tágas várudvaráról nyíló kápolnájának maradványai különösen megkapóak. Közigazgatásilag tehát az ötszáz lakosú Pécselyhez tartozik, annak külterülete. Jómagam Barnag ösvényein keresztül céloztam be, de a település központjából, valamint a Veszprém megyei anyatelepülésről kijelölt turistaút vezet ide.
A természet szépségei iránt érzékeny látogatóinak környezete ugyancsak vonzó - és itt nem az ódon falak rései között feltáruló Magyar tenger panorámájára gondolok. Környész szemmel csak úgy habzsolom a sok egyéb felkínált finomságot. Bár a Balaton-felvidékre a magmás kőzetek miatt zarándokolnak el a földtan szerelmesei, itt, a Pécselyi-medence északi peremén az üledékes kőzetek ülnek tort; az erődítés környezetében konkrétan dolomit. Tölgyerdő határolja, majd Zádorvárnál karsztbokorerdeje védett növényfajoknak otthont adó sziklagyepbe és sziklafüves lejtősztyeppébe torkollik. Problémát okoz ugyanakkor az invazív fajok agresszív térhódítása. Természetvédelmi szempontból ezért is üdvözlendő módon a Hideg-hegy határos vonulatain a hagyományos állattartásra láthatunk példát. Persze, a juhok pásztorának már kényelmes jurta adatik, segítség gyanánt pediglen ott a villanypásztor. A várból elcsámborgó udvarbíró csak kapkodná a lélegzetét.
