Habár a velős pirítós évtizedek után továbbra is a Csobánc lábánál, Gyulakeszin a legízletesebb, a Bakony-Balaton-felvidéki Vulkáni Terület (BBVT) egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor legizgalmasabb tűzhányó-roncsát a Veszprém megyei Pulán leljük. Nagyon keresni sem kell, hiszen a 2018-ban pályázati támogatásból - komoly helyi társadalmi munkával kiegészítve! - létrehozott, majd rá egy esztendőre felavatott Kráter kőpark és ösvény információs táblái szinte kézen fogva vezetnek a krátersánc ívén és egy jellegzetes húrján. Nyitó állomása a falu nyugati végén, a kőkereszt és a temető szomszédságában lelhető fel. A felhagyott bánya környezete szépen rekultivált. A kráter területéről idehordott jellemző kőzettípusok talán egy következő sikeres tender eredményeképp megérnének még egy feliratozást, ahogyan a tanösvényi állomások részletesebb szamárvezetőket. De így is csak szuperlatívuszokban beszélhetek, sőt, a boldogságtól már nem is a földön járok, hanem a környéken mindenfele heverő több százkilós vulkáni bombák valamikori repülési magasságába emelkedem. Itt feltárul ugyanis a krátersánc! A pulai tűzhányó formai típusa alapján a kisméretű piroklasztit-kúpok nagy családjába tartozó ún. maar. Működésének 4 millió évvel ezelőtti időbeli lefolyása alapján monogenetikus, azaz a vulkáni tevékenység gyorsan lezajlott, a freatomagmás kitörés kataklizmikus eseménye geológiai értelemben szempillantás alatt süllyesztette földbe kráterét, és emelte alacsony sáncfalát. A 2. tanösvényi állomásnál ez tárul fel, lapillitufájában ott virítanak a porral es hamuval kevert kirepülő apróbb magmás és üledékes kőzetdarabok. Döbbenetes látványt nyújtanak a kráterfalba fúródott vulkáni bombák, és szinte elképzeli az ember, hogy ilyenek hullanak a magasból fejére... brrr…
Innen a kellemesen nyárias időben a számozással ellentétes irányban, az egykori tűzhányó típusából adódóan alacsony szintkülönbségeket leküzdve vezet utam a tanösvényen. A 8-as jelzetű egykori fáslegelő ligetes környezetének kidőlt-famonstrumai démonikusan hatnak, és a táj egy egészen más képet mutatják. Míg egykoron krátertavában a tanösvény emblémájában szereplő rinocérosz-bébi dagonyázott, manapság a 7. állomásnál a tó üledékéből képződött alginitet termelik ki. Széleskörű felhasználása ismert: nagy szervesanyag-tartalmú talajjavító ásványi anyagtól kezdve biológiai szennyvíztisztító koncentrátumként egyaránt piacra kerül. Környészként hozzáfűzöm: környezetbarát termékként. Sajnos a vulkáni utóműködést reprezentáló 6. számú hévforráskúp a buja aljnövényzet okán láthatatlan, így gejziritjeihez vissza kell térnem a közeljövőben. A „dolomitsziklához” es „bazalttufa barlanghoz” a turistajelzéssel együtt a főúton kell átkelni, Itt ismét más környezetbe csöppen a vulkán-vadász, és ripsz-ropsz, egy patak melletti erdei ösvényen találja magát. A csalán-támadás miatt végül a főútra visszatérve komfortosabb eljutni a település műemlék hídjához - ez maga a 3. állomás, immáron szemközt a korábbi kiindulási ponttal. Mondhatom, a vulkáni bombáknál is magasabbra, a hamufelhővel szinte az egekbe emelkedtem: élőben vizslatva egy maar-vulkán geomorfológiáját és geológiáját, valamint későbbi életének biológiáját és hidrológiáját.
