A 2000 főt épphogy csak meghaladó Fejér megyei község, Pázmánd nagyobb településeket megszégyenítő számban mondhat magáénak országos és helyi védettségű természetvédelmi területeket és természeti emlékeket. Ezek közül a hétvégén az 1978 óta helyi oltalom alatt álló, 12,9 ha-on magasodó Pázmándi Kvarcitsziklákhoz volt szerencsém. Kezdem is rövid összegzésem - ezúttal a kalandozás végén! A 202 m-es tengerszint feletti magasságú Zsidó-, másnéven Kálvária-hegy tetején késő őszbe hajlóan és nyálkás időben is a nyarat idézi a hamarosan talán hófödte sziklagyep gyér növényvilága. Ha innen nem is a Velencei-tóra nyílik a kilátás, a síkvidéki panoráma is csodás, sőt! A meghatározó tájképi elem, a névadó kálvária pedig a borús időben illő szakrális mondanivalójához. De vissza a bejárás elejére!
A településen átvezető főútról pillanatok alatt el lehet érni a hegy lábát. A rövid táv miatt felmászni sem vészes, bár általában a kőtömbök, most pedig a nedves környezet okozta csúszásveszély megnehezíti a meredekebb kaptatókat. A látvány ellenben döbbenetes. Egy mini-sziklaszorosba torkollik ugyanis a turistaút! A Visegrádi-hegységet meghatározó gránit helyett itt azonban más kőzettípusra bukkanunk. A keletkezését tekintve jóval fiatalabb andezites vulkanizmus által létrehozott formákat később ásványi anyagokban gazdag melegvizes oldatok járták át, létrehozva az erózió által folyamatosan pusztuló, ugyanakkor napjainkban is fenségesen megkapó hidrokvarcit-sziklaképződményeket.
