Szigliget erődítése a Balaton-felvidék legnyugatibb tűzhányó kitörési központjának (Szigliget-csoport) 229 m tengerszint feletti magasságú bazalttufa kúpját (Várhegy) koronázza meg. Ahogy nevéből is adódik, a természeti mellett a művi (települési) környezet is figyelemre méltó, amit a Szigligeti vár 1953-ban indult, szakaszosan zajló, jelenleg is tartó feltárása és restaurációja tesz bemutathatóvá a látogatók számára. Akik sokan vannak. A Balaton közelsége ugyanis az egyik legkedveltebb északi parti turistacélponttá teszi. A tónál nyaralók jó időben is beiktatnak a fürdés mellé más programot, és ez sokszor egy szigligeti séta. Az erődítmény IV. Béla király várépítési programjának jegyében fogant. Bencés szerzetesek építették, akiket egy 1260-as királyi adománylevél kötelezett erre: „Mivel az előtt országunkat barbár népek és zsarnoki tatárok el pusztították, elrendeljük, hogy koronánk egész területén, megfelelő helyeken erődítések legyenek, és várak emelkedjenek, ahová a nép üldöztetéssel fenyegető időben behúzódhatik, és magát megmentheti. És ezért a Balatonban levő egyik szigetet, ahol az erődítésre alkalmas hegy áll, a pannonhalmi Szent Márton egy házrészére adandónak véljük, hogy rajta várat építsen, amely a fenti célokra bőségesen és hatásosan megfeleljen.” A barátok Favus pannonhalmi apát vezérletével a királyi parancsot két esztendőn belül teljesítették. A szabálytalan alaprajzú, belső tornyos, alsó és felső várra osztott erődítménynél a szigetre való utalás nem elírás, hiszen egykoron körülölelte a Balaton. A település neve is innen származik: a Szigligetből a „Szig” szócska egykori sziget voltára utal. Felépülte után a király visszaváltotta a bencés atyáktól, és a Pok nemzetségbeli Móricznak adományozta. Tulajdonosait - legyen az király, főúr vagy éppenséggel bitorló – a történelem gyakran cserélte. Bírták a Móriczhidaiak (Móricz leszármazottai), a Kőszegiek, az Újlakiak, a Tóti Lengyel család, végvári hősök, Török Bálint és Magyar Bálint. Beszédes nevek… Az oszmánok többször is sikertelenül ostromolták. A török veszély elmúltával katonai jelentőségét a 17. század végén elvesztette. 1697-ben villámcsapás, 1702-ben a zsarnok I. Lipót király lerombolására adott utasítása pusztította. Az erősségbe a 17. században ejtőráccsal védett Tóti Lengyel kapun léphetünk be, de az alsó vár védelmi rendszerének legfontosabb pontja az 1300-as években emelt felvonóhidas, emeletes Török Bálint kaputorony. A végvári vitézek számára lakóépületek szolgáltak, a régészek által napvilágra került kemencében készült ellátmányuk, lovaiknak istállót emeltek. A Huszár torony még az alsó, az 1530-as évekből származó Martonfalvay rondella már a felső várat védte. Ott szintén lakószobák, valamint a várral egyidős palota áll. Biztonságáról a felvonó híddal védett Újlaki kapu, a palotához hasonlóan 1260-62-ben épült Bencés és Király torony gondoskodott. A felső várnak is volt külön sütőháza és konyhája, a hegy csúcsán nagy kincset jelentő vizet az épületek tejéről összegyűjtött eső tárolására szolgáló ciszterna biztosította.
