2022. augusztus 28., vasárnap

Környezet- és földtudományi kalandozások. 2022.08.27. Salgótarján-Salgóbánya. Kis-Salgó, Boszorkány-kő

A néphit szerint a Kis-Salgó csúcsán, a Boszorkány-kőn gyűltek össze a fekete mágiát gyakorló banyák, sőt mi több, a bazaltszikla boszorkányperek „bizonyító eljárásának” is helyt adott. Pedig a hagyomány szerint Könyves Kálmán király már a 12. század elején leszögezte: boszorkányok márpedig nincsenek… A legborzasztóbb mégis az, hogy közel egy évezred múltán sem tartunk előbbre, hiszen napjaink társadalmaiban többen hisznek ostoba hókuszpókuszokban, tudománytalan tévhitekben, mint a természettudományos és műszaki haladás alapvetéseiben; sőt, boszorkányüldözés áldozatává gyakorta maguk a tudomány képviselői válnak. Bármilyen is a nagyvilág, a társadalmi környezet, mi magunk maradjunk mindig a tudásalapú megközelítésnél, a kísérleti úton bizonyítható állításoknak, a valóságot legjobban megközelítő modelleknél, és a hiteles ismereteket nyújtó médiumoknak és ismeretterjesztőknek higgyünk.

Megszámlálhatatlan és országosan is ismert geotópja ellenére a Karancs-Medves-vidék megbúvik a Cserhát és a Mátra árnyékéban. Történelmi hagyományok okán két államalakulat, Magyarország és Szlovákia osztozik rajta, így a Novohrad-Nógrád Geopark (NNG) maga is hátáron árnyúló. Hazai területei külön-külön alkotnak egy-egy földrajzi kistájat Nógrád megyében (Karancs, Medves-vidék), sőt az őket magában foglaló középtáj is eltérő besorolású (Cserhát, Észak-magyarországi-medencék).

Szerencsére így is sokan veszik errefelé az irányt, így a korábbi bányászati és ipari jelleg kiváltásában a turizmusnak fontos szerepe van. Pedig nem vidám vidék ez, az egykori bányatelepek mai lakói a társadalom legveszélyeztetettebb rétegeihez tartoznak. Természeti adottságai azonban páratlanok és előnyösen koncentráltak. A közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó Salgóbányából vezet az út az említett Kis-Salgóra, amely tájképi elemeként, valamint földtana miatt is figyelmet érdemel. Magmás kőzetek széles palettáját fedezhetjük itt fel. A lávakőzetek közül oszlopos és lemezes-pados elválású, valamint hólyagos bazalttal; a vulkáni törmelékes kőzetek közül bazalttufával magam is találkoztam. De a fő látványosság az 571 m-es tengerszint feletti magasságot elérő Boszorkány-kő érdekes formakincse és lélegzetelállító kilátása.