Főiskolánk környezettan szakának egyik választható specializációja a közlekedésbiztonság. Ebből a szempontból extrém havária eseménytípus a közlekedési szabotázs. Tankönyvi példája a biatorbágyi viadukt vasúti pályájának felrobbantása. Az 1931-es, közel két tucat áldozatot követelő merénylet valódi tettese, felbujtója, és egyáltalán oka, azóta is vita tárgyát képezi. Ami biztos, a komoly anyagi és emberéleteken bekövetkezett kár; az elkövető, Matuska Szilveszter hosszú börtönévei (ahonnan aztán a második világháború forgatagában megszökött, majd örökre eltűnt a színről); valamint az azonmód bevezetett statárium, a felkorbácsolt politikai hullámok. A családi legendárium megőrizte, hogy a többek között a Magyar Bronz Érdeméremmel és Az Egészségügy Kiváló Dolgozója elismeréssel kitüntetett nagyapám, Rezsabek Nándor (1901-1968) a Mentőszolgálat gépkocsi- és műhelyvezetője Budapesten éppen moziban ült, amikor a filmet megszakítva, azonnal paranccsal a helyszínre vezényelték.
Manapság a Pest megyei település műszaki és történelmi műemléke igazi turistalátványosság. Egyik pályaszakasza mind a gyalogosoknak, mind a kerékpárosoknak szolgál. Sőt, nagy forgalmú bringaút vezet át rajta... Az idei év azonban nemcsak a viadukt felújításának és a kerékpárút kivitelezésének anomáliáitól, és az ezzel kapcsolatos közéleti botránytól volt hangos, de attól a jó hírtől is, hogy a híd lehajtójában nem csak kerékpártárolókat, de vandálbiztos szervizoszlopokat is elhelyeztek. A fenntarthatóság jegyében így „összenő, ami összetartozik”, a környezetbiztonság részterületei, a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem, és bízzunk benne, a projekt utóéletében - bölcs megoldásokkal - a társadalom biztonságos működésének védelme is megvalósul.
