A márciusi déli, majd az áprilisi északi részek után a tavasz záró havában, májusban a természetvédelmi oltalom alá nem tartozó középső traktusban folytattam az újpesti Palotai-szigeti terepbejárásokat. Amikor korábban a környezetet érintő zavarásról tettem említést, akkor olyan tényezőkre nem is gondoltam, amelyeknek itt szemtanúja lehettem. A Palotai középén semmi tiltó rendelkezés sincs, így kiváló terepe a kerékpározásnak, de azt, hogy a Tímár és Kemény Zsigmond utcák közötti, a Fővárosi Vízművek Zrt. Sporttelepe mögötti eldugott, keleti erdős részen, közvetlenül a helyi védettségű természetvédelmi terület táblája mellett manőverezve kelljen az apuci által vett benzines városi terepjárót tesztelni, nem gondolnám.
Ettől nyugatabbra is fut egy ezzel párhuzamos ösvény, ahol a megmaradt alapzatokból ítélve egykoron könnyűszerkezetes épületek sorakoztak. Ahogy az északi ártér mögött, a Rév utcán túl, úgy itt is bádogviskók állnak. A települési hulladékokkal történő szennyezés mellett pedig már nem is környezetbiztonsági, hanem hatósági kérdés az illegális területhasználat, sőt rendvédelmi probléma a „tulajdonosok” őrizetlenül hagyott harci kutyájának fenyegető pillantása, amit szerencsére egy láthatóan álmos napszakában vetett rám. A megszámlálhatatlan mennyiségű macskának viszont legalább, ha műanyag tálakban is, de adnak enni.
Ellenben valódi környezetbiztonsági mennyország ez a terület. Sőt földrajzi is, hiszen a Palotai sziget/félsziget jellegének elvesztése innen eredeztethető: A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 1980 óta működő, korszerű technológiákat alkalmazó Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepének létesítésekor töltötték fel a Duna itt folyó, a szigettől keletre eső ágát. Ennek egyetlen maradványa mára a déli ártéri parkerdőnél öböllé degradálódott mederrész.
De vissza a „sziget” középső területére! Ennek északi része nyílt, napfényes, füves terület. Nyugati oldalán ott a Duna főmedre, szemet gyönyörködtető kilátással a Budai-hegység túlparti vonulataira. A Palotai északi és déli ártéri területeiről eltérően ennek partján csak egy vékony sávban fut galériaerdő-sor, mögötte árvízvédelmi okokból magas partfalat húztak, melyen lépcsőkön lehet fel és le közlekedni. A helyzet paradoxona, hogy a déli részt lezáró régi és nem túl festői vízmű-épületet egy rovarfejű ufonauta graffitije varázsolja emberibbé.
