Ahogyan az egyel korábbi blogbejegyzésemben említett Fenyves-hegyet sem először kerestem fel a varázslatos időjárással előrukkoló október 14-i szombaton, úgy a Balázs-tetőt sem. Balatoncsicsó másik vulkáni területén ezt megelőzően 2020-ban kalandoztam és meséltem Olvasóimnak (http://rezsabeknandor.blogspot.com/2020/06/kornyezettudomanyi-kalandozasok_29.html). A programban természetesen most is ott volt az egyedi tájértéket képviselő, az 1200-as évekből származó templomrom, a térképen évszázadok óta nem szereplő holt falunak, a megboldogult Szentbalázsnak Árpádok idejében emelt istenháza. De a múltkoriban kiemelten említett, a környék földtanát meghatározó üledékes kőzete mellett ezúttal (a Fenyves-hegyhez hasonlóan kevéssé ismert és látogatott) lávamezeje is terítékre került. Pedig mennyire menő már: Balatoncsicsónak két tűzhányója is van, míg példának okáért egy nápolyi vagy egy fírai polgár csak egy-egy tűzhányóval dicsekedhet. A tanúhegy alsó térszintjén még a mészkő az úr, feljebb települve viszont minden visz az ugyancsak a Tapolcai Bazalt Formációhoz sorolt magmás kőzettípus. Az erdős terület vastag talajszintjei alól a hegyoldalban ugyan sehol sem kandikál ki a szálkőzet, de kőtengere azt mutatja, hogy jó úton járok. Magára a hegytetőre már nem vezet turistaút, de még ösvény sem. Akadályok viszont soha nincsenek, így fent már konstatálható, hogy valójában egy kiterjedt plató ez, „csúcsának” 308 m-es a tengerszint feletti magasságában. Mondanom sem kell: itt is bazalt mindenfelé! Szerencsére, hiszen ezért jöttem.
