Felsőtárkány nagyközség két világ határán fekszik. Ha az Eger városrészét képező Felnémet felől közelítjük, majd átkelünk hosszú főutcáján, a település végén mintha csak elvágták volna a Bükkalja szelíd lankáinak filmtekercsét, és a látvány hirtelen a kőkemény Bükkbe vált. Nem véletlen, hogy maga a kistelepülés, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Bükk nyugati kapujaként aposztrofálja. Tava, a Felsőtárkányi-tó a Szikla-forrás felduzzasztásával „keletkezett”, régebbi főszerepe a horgászat volt, manapság azonban „partvidékét” sokkal inkább egy mini-Szilvásváradként lehet elképzelni. Ugyancsak adott a bükki hegyvidéki környezet, itt is jár kisvasút, van halastó, tanösvények futnak, sok-sok látogató-kiránduló jár erre, valamint a magyar vendéglátásra oly’ jellemzően túlárazott vendéglátóipar egységek törekednek a profitszerzésre… Nyilván, a kisebb méret miatt talán kevésbé harsány, de ne feledkezzünk meg az innen kiinduló via ferrata útvonalról, amit a Szurdok-szikláról írt korábbi blogbejegyzésemben is említettem, illetve a korábban ugyancsak bemutatott nemzeti parki Látogatóközpontról. Nem szóltam viszont még a tópart földtani érdekességéről: ez a Kelet-Magyarországi Regionális Kőpark, ahol az Északi-középhegység üledékes, magmás és metamorf kőzeteinek számomra a büfék kínálatánál is íncsiklandóbb válogatása tanulmányozható.
