2019. július 20., szombat

Privát Apollo 50 (a történelmi leszállás napján)

Ha engem kérdeznek arról, hogy mi volt az emberiség valaha volt legnagyobb tette, gondolkodás nélkül a Holdra szállást említem. Nemcsak kiléptünk kozmikus szülőházunkból, de eljutottunk az univerzum legközelebbi településére. Mindezt 50 esztendeje az Apollo-11 űrhajónak és bátor legénységének, valamint tízezrek komoly erőfeszítésének köszönhetjük. Az emlékezés jegyében a július 20-i fél évszázados jeles évfordulóra egyfajta mini-sorozatként néhány személyes adalék a holdkutatatás történetéhez:

A történelmi leszállás napján ismét egy külhoni holdas emlékem a Privát Apollo 50 sorozatban. Míg élek, nem fogom elfelejteni, hogy saját szememmel láthattam egy igazi Apollo űrhajót. A Science Museumba az élményért két londoni ott-tartózkodásom során is elzarándokoltam. Itt most az 1997-ben készült fotómon az Apollo-10, amely a -11-es repülés főpróbája volt. Az 1969-es misszió során szinte minden a Nagy Leszállással egyezett, egyedül a landolás maradt el, bár a holdkomp így is 15 km-re megközelített a holdfelszínt. A parancsnoki/visszatérő egység 1978-ban került kiállítási tárgyként kölcsönbe az Egyesült Államokból a brit fővárosba.