2020. június 2., kedd

Környezet- és földtudományi kalandozások. 2020.06.01. Budapest, I. kerület, Tabáni Tanösvény

A főváros kiemelt fontosságú közparkja az I. kerületi Tabán. Szoros szálak fűznek hozzá. Egykori  családtörténeti kutatásaim egyik apai ága ugyanis ide, a lassan egy évszázada, az 1930-as években elbontott romantikus városrészhez kanyarodott - a megsárgult papírok mellett így épült ki kapcsolatom múzeumával és plébániájával. A múltban - de már az 1960-as évekbeli parkosítást követően - járt ide nyugdíjas társaival anyai nagyapám nap mint nap kiélezett kártyacsatákat vívni. Jómagam pedig a május 1-éken a rock itteni szentélyébe lépek be újra és újra, a legendás fesztivál aktuálisan szervezett koncertjein.

Mindezek ellenére csak korábbi halvány emlékei éltek bennem annak, hogy tanösvény is fut a Tabánban. De, igen, amit végre be is jártam egy jelentős szakaszán. Kialakítása az 1990-es évek elején zajlott, azonban idővel lepusztult. Megújítására 2014-ben került sor - sajnos információs tábláinak állapota ennek sem tökéletes már. Kereken száz állomása ritka és közismert növényfajokat egyaránt bemutat. A fajtaválaszték széles, a kilátás pedig méginkább, hiszen a Budai várat és az Erzsébet híd környékét egyaránt magában foglalja; a Tabán "tetején" pedig a táj mellett az épített környezet is harmonikus. A park egy része a FŐKERT jóvoltából újul meg épp - családi szabadidőpark létrehozásával. Reméljük, flóráját és faunáját épségben megkímélve.