A Balaton déli partjának geológiai képződményei közül minden kétséget kizáróan a balatonföldvári Magasparthoz volt a legtöbbször szerencsém. Ez az a tóparti település, ahol közel fél évszázad során a legtöbbet nyaraltam, és a hosszabb-rövidebb vizitek nem múlhattak el a 40 méteres szintkülönbséget leküzdő kirándulás nélkül. 2020 nyarán jól ismert keleti lépcsősorán felkaptatva értem az Országzászló melletti Kilátó Presszóhoz, ahol azt konstatáltam, hogy szerencsére semmi sem változott: fémvázú-falemezes székei, asztalai, épülete az eredeti, az igényes retró mintája. Az egykori lakóira, és azok régészeti emlékeire utaló Kelta ösvény is örök... azaz.... nos, ennek földtani szálára még visszatérek... A menet közben a tóra nyíló kilátás viszont nyilván nem lett rosszabb.
Ahogy a nyugati részén található Gönye-tető környezete sem: gazdag faunájú tisztása és feketefenyő kiserdeje biztosítja az állandóságot. Művi környezetének ikonikus képviselője, az eredeti kilátó már csak a múlt homályába vesző, gyermekkori emlék. Ezzel ellentétben a Hajózástörténeti Látogatóközponttal egybeépített 25 méteres kilátótorony azóta az igényes megoldások szimbólumává vált. De térjünk vissza a bevezető sorok geológiájához... méghozzá a lejtős tömegmozgások, azon belül is a csuszamlások közül itt megfigyelhető, az először Cholnoky professzor által leírt suvadásra. A partfal rétegeit üledékes eredetű agyagos és homokos anyag, valamint lösz alkotja. Az alámosott partfal mozgását előidéző csúszófelületet az agyagos réteg képezi - a földtani veszélyforrás ennek révén fenyegeti a Magaspart létét.
