A kereken két héttel ezelőtti balatonboglári bejárás szerves folytatása volt a mai fonyódi vizit. Ugyancsak várdomb/várhegy, ugyancsak kilátó - de legfőképp bazalttufa-kúp néző és kőzetminta-gyűjtő. Ha földrajzát tekintve nem is, de fogantatása szempontjából a Bakony-Balaton-felvidéki Vulkáni Területhez (BBVT) tartozó fonyódi várdomb ugyanis az egykori tűzhányó-zóna legdélibb lehatárolása. 3,5 millió évvel ezelőtt még szerves egységet alkotott - az alig 20 ezer éve egy tektonikus süllyedékben hullámzó Balatont "átívelve" - északi parti társaival. A gyűjtésre alkalmasnak látszó kőzetkibúvás itt is megvolt - ez alap. Enélkül a későbbi kávé sem esett volna jól, ezt tudom. De mielőtt a kávé jött... konstatáltam, hogy bizony az itteni kilátó 2020-ban "felújítás miatt zárva".
Sebaj, a történelmi hangulat (mert ugyebár honfoglalás kori palánkvárában járok-kelek), és részben (a sorry, de nem túl izgalmas) tanösvény azért valamelyest kárpótolt, de a balatoni kilátás dugába dőlt... A városba visszafele ugyan el lehetett volna kanyarodni ikertestvére, a Sipos-hegy kilátója felé... vagy épp meg lehetett volna már korábban is állni a klasszikus villasor tavi panorámáját élvezni... Ezzel a kiváltsággal végül a szomorú genezisével, majd elhanyagoltságával közismert, utóbb színvonalas kialakításával főnix madárként újjáéledő Kripta villa élhetett. Vendéglátóipari egységében a szokásos eszpresszó egy cukorral és tejszínnel (akár utóbbi nélkül is, de itt volt, sőt még kísérő víz is, ráadásul jól nevelt kiszolgálással) premier plánban az északi tanúhegyekkel párosult. Van ennél szebb (és ízletesebb)? Egyik sincs.
