2020. október 13., kedd

Környezettudományi kalandozások. 2020.10.11. Parádsasvár, Ivócsarnok

Az aktuális mátrai tűzhányó-bejárás célpontja igencsak csendes az egykori heves erupciókkal összevetve. Vulkáni utóműködésről van ugyanis szó - ha költőien fogalmaznók, azt mondanám -, az egykor fortyogó láva megzabolázott kis tesójáról. Ha pediglen szakszerűen: csevicéről, azaz szén-dioxidos forrásról. A Mátra több településén is található magas ásványianyag-tartalmú, elsősorban emésztőszervi megbetegedések esetén javallott vizet szolgáltató csevice-kút. Parádsasváron palackozzák is, az itteni kénes gyógyvíz országosan ismert. Ugyanakkor a savanyúvízhez stílusában kétségkívül illő, klasszikus ízeivel passzoló parádsasvári Ivócsarnok épülete aggasztó képet mutat. Elhagyatott, ablakán be-belesve palack palack hátán, a termelés ugyan folyik, de valódi funkciójától megfosztatott. Kikerülhetne rá az „üzemen kívül” tábla. Eredetéről és dicső múltjáról hála ég, tényleg márványtábla mesél: 1827-ben emelték, a jelenleg is álló „pagoda” 1881-ben magának a jeles építésznek, Ybl Miklósnak a tervei alapján készült el.