Aki a Dunántúl bazalt-tanúhegyei sorában Haláp- vagy Ság-szerű élményt keres, nincs jobb választás a Hajagosnál (Halyagos), hiszen itt is egy elbányászott tanúhegy „belsejében” járhatunk. Meglelni könnyű: az egykor önálló, ma Tapolca részét képező Diszel határában emelkedik. Gépkocsival egészen az alsó bányaudvarig autózhatunk, sőt parkolhatunk. Magánterület, de erre figyelmeztető, belépést tiltó tábla csak az odavezető út egyes leágazásain, balesetveszélyes részeire vonatkoztatva van kihelyezve. A 4 millió esztendeje keletkezett bazalt itteni kitermelése réges-rég megszűnt, de kiszolgáló épületeiből romos állapotban jó néhány megtalálható. Ahogy ikertestvéreinél, a 346 méteres Hajagosnál is az egykori környezetkárosítás adja mai nevezetességét: akár a felső bányaudvaron, vagy éppen kitermelt gyomrában járva teljes az élmény. S bár külleme a bányászat említett nyomai, bizarrnak ható betonmaradványai okán enyhén szólva sem elegáns, vulkanológiai szempontból még izgalmasabb is, érdekességei pedig nem merülnek ki a térség tűzhányóinak a laikusok által is jól ismert bazaltorgonáiban. A lejtőtörmelékben erózió pusztította oszlopos elválású bazaltdarabjai mellett bazalttufa, sőt magmás és üledékes kőzetek házasságából származó peperit is képviselteti magát, ahogy a lávát több helyen is a felszínre ontó parazitakürtői is szépen kirajzolódnak.
