A főváros XVII. kerülete, Rákosmente és Ecser, egyben Budapest és Pest vármegye határán járunk. Geomorfológiai
értelemben a Duna V. sz. teraszán. Felszíni geológiáját
a folyóvízi-eolikus homok; a folyóvízi kavics, homok; a futóhomok
jellemzi; míg a Merzse-mocsarat magát az ún. mocsári üledék. Az itt futó dűlőútról nyugatra jól kirajzolódik a mocsár csapadék-vízutánpótlását alacsonyabb térszintbe kényszerítő lejtőszög. Az út menti kibetonozott medrű csatorna ellenben most teljesen száraz, ahogy a dűlőút maga is porzik. A mocsár közelében kialakított gépkocsiparkoló mellett, a természetvédelmi terület közvetlen határán elhelyezkedő árnyékos ösvényen a mélyedésekben viszont már megállt a víz, s a közönséges csípőszúnyogok is megjelentek. Ez a láprét pereme. Utóbb a mocsár felé a piros kereszt és zöld béka turistajelzésen tovaindulva még erőteljesebbek a csípések. A vizes élőhely keleti oldalán fél évszázada telepített kocsányos tölgyerdő uralja a lombkoronaszintet. Cserjeszinten a veresgyűrű som és fekete bodza jellegzetes. A mocsár mellett emelt madárlesről látni rá legjobban a vizes élőhelyre. Ami ezúttal nem vizes, totálisan száraz. Így sajnálatos módon a vízimadarak is hiányoznak, egyedül a közönséges nád mutatja meg a terület identitását, a valamikori hatalmas Rákosi-mocsár maradékát. A "vízfelület" határát a természetvédelmi hatóság kordonnal zárta le a zavarás elkerülése végett. Jól tette, hiszen itt szemmel láthatóan és jól hallhatóan az egyik legnagyobb környezeti probléma a kirándulók nagy száma. Bízzunk benne, csapadékosabb időben a következő alkalommal valóban nedves környezet fogad. Akkor érdemes lesz a Budapest helyi jelentőségű védett természeti területei (BTVT) közé sorolt 48,7 ha-os, 1977 óta oltalmat élvező Merzse-mocsár természetvédelmi terület tanösvényét teljes hosszában bejárni.
