Konferencia-előadásom az utolsó magyar meteorithullás világháborús vonatkozásairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a 2024/2025-ös tanév II. féléves konferenciazárása a június 25-i „A harctámogatás aktuális kérdései” tudományos-szakmai szimpózium volt. Az esemény a Katonai Vezetőképző Intézet Harctámogató Tanszékének szervezésében, továbbá a Magyar Hadtudomány Társaság Geoinformációs, Műszaki, illetve Vegyivédelmi és Környezetbiztonság szakosztályainak együttműködésében valósult meg. A Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus Zrínyi termében megtartott rendezvényen „Az utolsó magyarországi meteorithullás a II. világháborús hadműveletek tükrében” címmel tartottam előadást. Ebben a meteoritdarabok utóéletének friss értelmezése, a helyszíni vizsgálatok új tudománytörténeti értékelése, a hulláskor a környéken folyó II. világháborús katonai eseményekre elsőként történő részletes kitekintés szerepelt. (Fotó: Bodor László)

Tudományos kalandozások. 2025.06.28. Csobánka. Kis-Kevély

Gyermek- és ifjúkorom mindennapjaihoz tartozott erzsébetvárosi, Bajza utcai lakásunk negyedik emeleti kilátása a Dunazug-hegyvidékre. Szinte premier plánban a Budai-hegység Hármashatár-hegyére és annak rádióantennáira, valamint a Felső-Kecske-hegy jellegzetes rendőrségi adótornyára. Oldalra kitekintve a János-hegyre, az Erzsébet-kilátóval. Középtájt a Pilisre, legmagasabb pontjának, a 756 m-es Pilis-tetőnek látképével. A mostani célpont is a Pilis, és annak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Kis-Kevély volt. A 461 m-es magaslatot Pilisborosjenő irányából, a Kevély-nyergen át lehet legpraktikusabban megközelíteni. Közigazgatásilag innen már Csobánkán járunk. Kőzetanyagát tekintve 220 millió éves fődolomit alkotja, amelyre magasabb térszíneken 210 millió éve keletkezett dachsteini mészkő települ. Fő látnivalóját, a monumentális bejáratú Kis-Kevélyi, avagy Mackó-barlangot édesvízi mészkő lerakódások jellemzik. Járathosszúsága 70 m, bemerészkedve jól megfigyelhetők oldásos üstjei, valamint átérezhető a neolitikum hangulata - sőt mi több, már a neandervölgyiek is lakták. A Kis-Kevély másik vonzereje pazar látképe, hiszen ha kilátópontjainak bármelyikéről tekintünk is le, lélegzetelállító a látvány mind a Pilis további vonulataira, mind a Budai-hegységre, valamint az ezeket elválasztó Solymári-völgyre / Pilisvörösvári-árokra.

Magyarok az űrben - egykor és most

Az Axiom-4 küldetés (Axiom Mission 4) kezdetét vette, és amerikai-indiai-lengyel társaival egyetemben Kapu Tibor magyar űrhajós sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A SpaceX Dragon űrhajójának fedélzetén asztronautánk 45 év után a második magyar a világűrben. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a röviden Ax-4-nek jelölt misszió kiképzett tartalékáról, Cserényi Gyuláról sem, aki az űrrepülés során a földi irányítás munkáját segíti. Említsük meg továbbá Charles Simonyit nevét, aki szülőhazáját sohasem feledve, viszont a statisztikák szemponjából amerikaiként űrturistáskodott 2007-ben és 2009-ben két alkalommal is az ISS-en.

A négy és fél évtized igen hosszú idő, így jómagam már kellően idős vagyok ahhoz, hogy életkorom átívelje az első és a második magyar küldetést. 1980-ban Farkas Bertalan szovjet-orosz társával a Szojuz-36 űrhajóval startolt, majd a Szojuz-35-tel tért vissza a Földre. Második osztályos általános iskolásként minden este néztem a tévéhíradó nyitó tudósításait, amelyekben a magyar kozmonauta a Szaljut-6 űrállomásról jelentkezett be élő adásban. Megtisztelő módon kiképzett űrhajós társát, az azóta sajnos elhunyt Magyari Bélát 2002-ben egy űrhajózás napi rendezvényen már magam konferálhattam fel, valamint Balaton Lászlóval közösen interjút is készíthettem vele. (Kép forrása: NASA/Mark A. Garcia (közkincs, Public Domain))

"HUNIVERZUM; Magyarok a Világűrben" - kiállításismertető

Rohan az idő. Az ugyancsak a Millenárison megrendezett Gateway to Space nemzetközi űrkiállítás óta már 9 év telt el, a második magyar űrrepülésére pedig immáron 45 éve várunk. Kapu Tibi folyamatosan húzódó küldetése viszont még a fasorban sincs ahhoz képest, amennyit Farkas Bercinek kellett várakoznia az Interkozmosz programban annak idején a sikertelen bolgár repülés okán. De visszatérve a jelen kiállításra: HUNIVERZUM címmel látogatható a Millenáris G épületében a HUNOR-program keretében megvalósult tárlat. Nekem 2016-ban bejött a Gataway to Space is, és 2025-ben a HUNIVERZUM szintén remek. Korszerű a dizájn, eltalált a színösszeállítás, profik a díszletek. A számtalan eredeti tárgy mellett kiemelt hangsúlyt kap az interaktivitás, a látogatók bevonása folyamatos.

Már csak a finanszírozás miatt is, természetesen, ezúttal meghatározó a hazai szál, erre utal a "Magyarok a Világűrben" alcím. Így mind a Farkas-Magyari-páros, mind Charles Simonyi, mind Kapu-Cserényi duója kiemelt figyelmet kap. Az értelmetlenül lebontott városligeti Közlekedési Múzeum, valamint Petőfi Csarnokbeli repülő- és űrkiállítása után jó újra látni Farkas eredeti visszatérő Szojuz-35 kapszuláját. A Kapu kutatóűrhajósi tevékenységét előrevetítő méretarányos Nemzetközi Űrállomás modul-modell pedig monumentális. A magyar űrkutatás nagyjait felvonultató Dicsőségfal személyes vonatkozása, hogy még egyszerű rajongóként, majd szakmai és ismeretterjesztő tekintetben többeket nemcsak ismertem-ismerek, de voltak közös dolgaink. A lepusztulni hagyott népligeti Planetáriumban ültem olyan előadáson, ahol éppen az akkori igazgató, Horváth András tartotta a műsort. Magyari Bélát (valamint Schuminszky Nándort) utóbb egy űrhajózás napi rendezvényen már magam konferálhattam fel, valamint Balaton Lászlóval közösen interjút is készíthettem vele. Illés Erzsébet adataival, anyagaival és interjúalanyként óriási segítségemre volt a Sragner Mártával közös Hédervári Péterről szóló életrajzi könyvem megírásakor. Almár Ivánnal pedig nemrégiben a Planetology esték sorozatban beszélgettem Kocsis ERzsó társaságában.

Mondanom sem kell, a HUNIVERZUM tárlatán is főképp a planetológiai vonatkozásokat kerestem... és találtam! Szintén gyerekkori emlék a Holdra először puha leszállást végrehajtó Luna-9 modellje. Ha nincs is kiírva, vélhetően az egykori Szovjetunióban készült. Még nagyobb örömet okozott a magyar származású Pavlics Ferenc tervezte Apollo-holdautó makett, melyre szinte óvodás koromtól emlékszem a Közlekedési Múzeumból. Ide édesapám szinte hetente elvitt, majd később kisfiam, de egy rövid ideig még kislányom is gyakori vendég volt. A kiállított példányt az Apollo-15 asztronautái ajándékozták az azóta ledózerolt és külvárosba száműzött városligeti kiállítóhelynek. Viszont azért, hogy tényleg napra készek legyünk a bolygótudományokban: Vincze Miklós ismeretterjesztő társam gázbolygó légköri kísérlete ugyancsak bemutatásra kerül, sőt, az Axiom-4 küldetéssel hamarosan eljut a kozmoszba is.

„Gyerekek a nagyvilágból; A jégvilágtól a trópusokig” - könyvismertető

Előttem az Ország Geológusának új kötete. Finom könyvillata van. Dr. Juhász Árpád, bolygótudományi portálunk, a Planetology.hu tiszteletbeli szerkesztője a 96. Ünnepi Könyvhéten megtisztelő módon dedikálta is. Masszív, keménytáblás kivitelben, 382 oldalon, nyomdatechnikailag is színesen, pazar képanyaggal, albumszerűen egyszerre nyújt természet- és társadalomföldrajzi ismereteket, valamint jó értelemben véve szórakoztatja olvasóit. A nemrég 90. életévét betöltött és Magyar Örökség-díjban részesült szerző munkájára pedig továbbra is komoly az igény, amit jól példáz, hogy a Kairosz Kiadó Vigadó téri standján is sorok álltak aláírására várva, a különböző felületeken elérhető médiamegjelenései pedig generációk sorát repítik gondolatban távoli vidékekre.

Így tesz mostani munkájában is, alcímének megfelelően a jégvilágtól a trópusokig. Grönlandtól kezdve Lesothoig, Chilén át Nepálig sorjáznak a könyvfejezetek. A koncepció pedig egyedi: országokra és régiókra bontva a gyerekek szemszögéből mutatja be az egyes földrajzi tájak világát. Útjai során a tőlük és róluk szerzett ismereteket formálta egységes szerkezetű kötetté. Ennek során előkerülnek az olyan égető problémák, mint a fegyveres konfliktusok hatásai, a masszív környezetkárosítás, az elfogadhatatlan, mégis világszerte jellemző gyermekmunka. A számunkra hétköznapi, ugyanakkor a világ egyes tájain korántsem evidens kérdések, mint az iskoláztatás, vagy éppen a technikai fejlődés (nekünk sokszor csak szórakoztatást jelentő) vívmányaihoz való hozzáférhetőség.

Számomra Dr. Juhász Árpád kötetének csúcspontja mégis zárófejezete, ami nem más, mint a saját gyermek- és ifjú korára való visszaemlékezés. Ennek egyes elemei már ismerősek lehetnek az őt olvasók-hallgatók számára, így az 50-es évek konspirációt igénylő indián-szeánszai, ugyanakkor jónéhány eddig nem ismert, érdekes, új életrajzi adalékot tartalmaz. Példának okáért, visszautalva a bolygótudományokra, az, hogy földrajzból a Naprendszer témaköréből érettségizett, sőt mi több, most röviden kitekint a Mars, a Vénusz és a Hold kutatására is. A II. világháborús és 1956-os forradalom alatt vele történtek új információi, melynek során számtalan érdekes történelmi tény, sőt természettudományos vonatkozás is előkerül. Vagy éppen az, hogy az asztronómia-biológia-geológia triumvirátusából miért éppen a földtant választotta tanulmányai során, majd hogyan vált mindez ismeretterjesztéssel párosuló kutatói hivatásává.

A könyv bibliográfiai alapadatai a következők: Juhász Árpád (2024): Gyerekek a nagyvilágból. A jégvilágtól a trópusokig. Kék-Bolygó Alapítvány, Planet Könyvek, Kairosz Kiadó, Budapest, 382 p. ISBN 978-963-514-219-4. A kiadvány ajánlott fogyasztói ára 9800 Ft.

Tudományos kalandozások. 2025.06.18. Debrecen. Bay Zoltán emléktábla

A Bay Zoltán fizikus (1900-1992) nevével fémjelzett, sokéves magyarországi haditechnikai fejlesztésekre alapozott 1946-os holdradar-kísérletet a hazai szakirodalom a magyar űrkutatás kezdetének, illetve az első nemzetközi radarcsillagászati demonstrációk egyikének aposztrofálja, a nemzetközi tudománytörténet pedig a résztudomány jellegű planetológia fejlődésének egy világviszonylatban is kiemelkedő állomásának tekintheti. Bay életének egyik meghatározó korai állomását a Debreceni Református Kollégiumbeli tanulmányai jelentették. Az 1803-1816 között klasszicista stílusban emelt épület - mely az 1849-es országgyűlés üléseinek is helyt adott - egykori növendéke előtt elegáns emléktáblával tiszteleg. Győrfi Lajos alkotását 1998-ban avatták fel a cívis város 1538 óta működő patinás oktatási intézményében.

Tudományos kalandozások. 2025.06.13-14. Budapest, XVII-I. ker. 0 kilométerkövek

A Clark Ádám téri, Lánchídhoz, Alagúthoz, Siklóhoz közeli 0 kilométerkő mind a fővárosiak, mind a Budapesten megforduló magyarok előtt jól ismert, de centrális helyzete okán a külföldi turisták is belebotlanak. Kevésbé ismert viszont, hogy a jelenlegi szobor már a harmadik köztéri alkotása a közlekedésföldrajzi alapvetésnek. Ha az egyedi tájértékek rendszerében szeretnénk elhelyezni, leginkább a „Birtokjel, határjel”, illetve az „Út, útvonal vagy annak részlete” kategóriába illene. Ha a határokat kicsit kitágítjuk, akkor viszont akár „Földméréssel kapcsolatos létesítmény”, „Útvonalakat összekötő létesítmény” és a „Közlekedéssel, szállítással kapcsolatos építmény, épület, létesítmény” is lehetne. Az első - a korszakra jellemzően elegáns kivitelű -, Patrona Hungariae-t ábrázoló 0 kilométerkő a II. világháború poklában elpusztult. Az életkor nem érdem, hanem állapot, ennek megfelelően jómagam már biztosan láthattam azt az élmunkás-szobrot, amit 1953-ban helyeztek el pótlására, és egészen 1974-ig állt a Clark Ádám téren. Szerencsére - bár sorsa ugyancsak viszontagságos volt -, megmenekült, ma is áll. Jelenleg a XVII. kerületi Rákoshegy vasútállomásának tőszomszédságában tekinthető meg. A 0 km-re utaló masszív kőalapja hiányzik, így rendeltetését csak helytörténeti információk alapján tudhatjuk, de akkor is: megvan! A mostani Clark Ádám téri nagy nullát 1975. április 4-én, a valamikori felszabadulás ünnepén avatták az I. kerületben. Széles körben ma már ezt tudjuk, ezt ismerjük a magyarországi főutak kiindulópontjának jelzéseként.

Aknaszlatinától Parajdig

Ahogy nagyon sokaknak az anyaországban, vagy épp a történelmi Magyarország vidékein, az erdélyi Parajd (Praid) fogalom. Jómagam nemcsak a településen fordultam meg többször, valamint ereszkedtem le bányájába, de szálláshelyül is szolgált, így kapcsolatomat szorosnak mondhatom a sóvidéki településsel. A természetszipolyozás és a rablógazdálkodás sajnos korábban is szembetűnő volt, és a mostani, közismert események megerősítik az extrém időjárás melletti kártékony és hosszú távú kihatásukat. Geográfusként és környezetkutatóként pedig ott a kárpátaljai Aknaszlatina esete, ahol hasonló földtudományi folyamatok zajlottak le. Ami egykor áldás volt, mint ásványkincs, a só, sajnos kőzettani szempontból messze nem olyan szerencsés. A betörő és mindent ellepő vízben oldódva a bányajáratok stabilitása megszűnik, és idővel egyre nagyobb és nagyobb területen omlanak be. Ha a vizet kiszivattyúzzák, akkor pedig az édesvízi élőlényekre nézve okozunk masszív környezetkárosítást. Sőt, a tömegmozgások miatt természetes úton bekövetkező árhullám lehetősége sem kizárhat. Amennyiben viszont mégis eltűnne a víz, akkor sem lesz az a hatóság, amely az életveszélyessé váló egykorit tárok esetében újra kiadja a használatbavételi engedélyt. Így mind a bányászat, mint az idegenforgalmi hasznosítás megszűnhet. Sőt, a környék épületkárai miatt a lakhatás is veszélybe kerülhet. A település bányától távolabbi részein viszont ebben ez esetben is a meglevő turisztikai és vendéglátóipari kapacitások kihasználhatók, hiszen a környékbeli, és innen még reálisan elérhető egyéb székelyföldi látnivalókat akkor is fel fogják keresni, mind a magyar, mind a román turisták. Ez lehet, és ennek kell lennie, a mentsvárnak, ha a szakemberek nem találnak érdemi megoldást az előbb részletezett környezeti problémákra.

Online is elérhetővé vált a „Mélyég csodák magyar szemmel” Szentmártoni Béla emlékkötetbe írt könyvfejezetem

 

A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) közösségi oldalán május 30-án megjelent hír szerint honlapjukon is elérhetővé vált a 2009-ben Mélyég csodák magyar szemmel főcímmel Szentmártoni Béla emlékére kiadott kötet. Az MCSE gondozásában megjelent, Sragner Márta szerkesztette kiadványba megtisztelő módon egy könyvfejezetet írhattam Emlékeim Szentmártoni Béláról címmel, mely Beszélgetés Mátis Andrással.

A könyvfejezet a Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) a következő bibliográfiai adatokkal szerepel:
Rezsabek, Nándor
Emlékeim Szentmártoni Béláról: Beszélgetés Mátis Andrással
In: Sragner, Márta Mélyég csodák magyar szemmel : Szentmártoni Béla emlékére
Budapest, Magyarország : Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) (2009) 196 p. pp. 58-61. , 4 p.
Tudományos

A kiadvány az MCSE honlapján az alábbi linken olvasható el, valamint tölthető le:
http://meteorarchiv.mcse.hu/melyeg-csodak-magyar-szemmel-szentmartoni-bela-emlekere.pdf

Kriogéntől az antropocénig - Iron Maiden 50 az Arénában

Bár az elmúlt évtizedekben a világ első vonalától az abszolút underground metal formációikig volt szerencsém több száz zenekart látni, Iron Maidenen mégis utoljára 1988-ban voltam. Az akkor Monsters of Rockra keresztelt különálló estés „fesztivál” egyik főszereplői voltak, a Metallica és a Kiss mellett, az Ossiannal mint előzenekarral. Ott a Moonchilddal nyitottak, Bruce Dickinson ősemberre emlékeztetően szőrmékbe bújva robbant a színpadra, és addigi zenei pályafutásuk legjavát nyújtották.

A mostani turné nyitóállomása volt Budapest, a nagy érdeklődésre való tekintettel végül két totál telt házas fellépéssel, melyek közül én a második, május 28-is showt élvezhettem. Az előzenekar, a Halestorm nem az én zenei világom, viszont tény, Lzzy óriási tehetség, és tényleg remekül muzsikáltak. Mivel a Maiden mostani fellépéssorozata a banda létezésének 50. évfordulójára emlékezik, így ők a korai lemezek anyagára építettek, így a setlist nem is nagyon lehetett más most az Arénában, mint 37 éve az MTK pályán.

Azon a fellépésen viszont „csak” a Seventh Son általam annyira szeretett díszletei voltak a színpadon, most pedig a legmodernebb technikával nótáról nótára megidézték az egykori lemezek borítóit, színpadképeit, az adott számok tartalmát. Részletesen leírni mindezt képtelenség, ez látni kellett, vagy valamilyen videómegosztón utóbb vissza kell nézni. Ahogy a jelen ismertető címében is írtam, a Seventh Son of a Seventh Son jégbe fagyott, kriogén időszakától a Somewhere in Time futurisztikus antropocén korszakáig terjedt mindez.

Egyedül a hangzásra lehet panasz. Túlvezérelt massza volt, így azok, akik esetleg ott hallották először a klasszikus számokat, nem feltétlenül kötöttek velük barátságot. Aki ellenben életművük jó ismerője volt, a koncert minden egyéb remek tényezője miatt túl tudott lendülni ezen.

A dalok maguk változatosak voltak. Nyilván, még ez az korai időszak is annyi albumot és számot jelent, hogy még egy best of válogatás sem könnyű. Voltak Paul Di’Annos remekek éppúgy, mint a Bruce-féle albumok kincsei. Mondjuk, kedvenc albumomról, a Somewhere-ről lehetett volna több is, illetve a szerintem egyáltalán nem rossz, de annyi kritikával illetett No Prayer for the Dyingról egyáltalán bármi, azért nem lehetett panaszunk.

A zenészek pedig idősen is fazonok, iszonyú energiával. Steve Harris, Dave Murray, Adrian Smith, Janick Gers felett mintha megállt volna az idő. A beugró új turnédobos, Simon Dawson remek játékával pillanatok alatt elnyerte a rajongók szeretetét. A többméteres Eddie - a csapat kabala-szörnye - pedig a nóták tartalmához kötődő göncökben többször is a színpadon riogatott.

Az pedig, amit Dickinson művelt, utánozhatatlan. A legmagasabb hangokat már nem hozza, de remek színészi képességeivel szinte előadta a szövegek tartalmát, valamint a lelkes közönséget is rendre aktivizálta a rockkoncerteken szokásos módon.

A Maiden tagjai láthatóan legjobban a hosszabb lélegzetű, epikus művek hangszeres betétjeit élvezték. Mi pedig mindent, hiszen ez egy tökéletes fellépés volt, a mai tingli-tangli és trágya zenék, valamint semmit érő celebek világában igazi heavy metallal és (mindig szerény) rocksztárokkal.

Tudományos kalandozások. 2025.05.25. Gyulakeszi. Kőmagas

A Balaton-felvidéki, a Tapolcai-medencében fekvő Gyulakeszi a Csobánc tanúhegy mellett még egy (kevésbé frekventált) földtudományi látványossággal bír. A hegy lábától a központi parkoló után, a Csobánc tanösvény táblánál rögtön jobbra kell az irányt venni. A szőlők mellett elhaladva, a távolabbi vulkánok tájképével tarkítva először egy másik, Mapy által jelölt, bár nem kijelölt parkolóhoz érünk. Onnan egy kis ösvény visz a Kőmagasra. A képződményt sziklaformái után a népnyelv Papsapka-köveknek is nevezi. Gyulakeszi származású Édesanyám telefonon bejelentkezve arra emlékezett, hogy ők bizony csak a Kőmagas kifejezést ismerték. A negyvenes-ötvenes években ez „alatt”, a „Tóti út” felé estek földjeik: ahol arattak, sőt gombát szedtek, méghozzá csiperkét. Szőlőik egy része pedig az itt elhaladó, a Csobáncot megkerülő dűlő mentén, szinte a kihunyt tűzhányó átellenes „végén” volt. A Kőmagasnál egy régi típusú, klasszikus, valamint egy új készítésű információs tábla segíti a földrajzi-földtani folyamatok jobb megértését (utóbbira rovarhotel applikálva). A Papsapka-kövek kőzetanyaga méretes sziklatömbökből áll, felettébb grandiózus látvány, a Káli-medence közismert képződményeire hajazó. Kialakulását két hipotézis is igyekszik magyarázni: az egykori tengeri üledékre ható vulkáni utóműködés / kovás oldatok cementáló hatása. A homokkő színe világosszürke, állaga betonkeménységű. Szilárdságát jól szemlélteti, hogy lejtőtörmelék egyáltalán nem övezi, az erózió csak geológiai időskálán kezdte ki.